"- Hé, Clark! - mondta. - Mesélj valami jót.
    Kinéztem az ablakon a vakító kék svájci égboltra, és elmeséltem egy történetet két emberről. Két emberről, akiknek nem is kellett volna találkozniuk, s amikor mégis találkoztak, nem nagyon szívlelték egymást. De később rájöttek, hogy a világon egyedül ők ketten képesek egymást megérteni. És meséltem arról, hogy milyen kalandokat éltek át együtt, a helyekről, ahová együtt utaztak el, és amelyekről egyikük soha nem gondolta volna, hogy valaha is láthatja. Felidéztem a neonkék eget, a szivárványszínű tengert, a nevetéssel teli estéket, az ostoba vicceket. Felrajzoltam egy világot, egy világot messze-messze ettől a svájci iparteleptől, egy világot, amelyben valahogy még mindig az a férfi lehetett, aki lenni akart. Felrajzoltam egy világot, amelyet ő teremtett nekem, és amely tele volt csodákkal és lehetőségekkel. Elmondtam neki, hogy öntudatlanul begyógyított egy régi sebet, és már csak ezért is az adósa maradok az életem végéig. Ahogy beszéltem, tudtam, hogy ezek a legfontosabb szavak, amelyeket valaha is kiejtek, és fontos, hogy a megfelelő szavakat mondjam ki, hogy az egészből ne legyen kortesbeszéd, kísérlet arra, hogy megváltoztassa a döntését, és hogy tiszteletben tartsam az elhatározását.
    Meséltem neki valami jót."

Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek