cradle

A világ szép és jó. Az emberek benne különlegesek és egyediek, színesek és változatosak. A természet varázsos, az évszakok szeszélyesek. Izgalmak vannak mindenhol és meglepetések, csak arra várva, hogy beléjük sétálj és fordítsanak egyet az életeden.
Minden rendben van.
És ezt a mondatot végre őszintén írom le, semmiféle iróniával vagy hátsó megközelítéssel. Semmilyen negatív érzéssel vagy szarkasztikus humorral. Csak rendben van. Ilyen egyszerűen. És én vagyok a legboldogabb, hogy végre őszinte lehetek.
Úgy érzem kicsit pártfogásába vett az élet. Mióta senkitől sem várok semmit, mindössze őszinte önzetlenségből szeretek, ölelek vagy adok, hirtelen senki sem fosztja meg tőlem a szeretetét és a megértését vagy érdeklődését. Mióta nem várom el, mindent megkapok amire csak vágyom. Az élet az utamba sodorja. Ha így nem sikerül, az utamba kerül úgy. Úgy érzem magam, mintha egy puha, selyem ágyneművel bélelt fehér bölcsőben lennék, ahol csak annyira ringok jobbra és balra, amennyire én lököm az egyik irányba. Igen, erről szól az egész. A kezedben a világ, ha képes vagy szeretni.
A nyári depressziómnak és bezárkózott, negatív gondolkodásmódomnak mára már nyoma sincs, vagy csak annyi, hogy büszke legyek rá és visszagondolva felelevenítse bennem a tudatot, hogy mennyire erős is vagyok és különleges.
Megtaláltam magamnak a céljaim, amikért most már szívből küzdök is. Évek óta most először voltam magyar versenyen és akivel indultam, megnyertük az első helyet. Nyertem egy 7500 Ft értékű könyvutalványt, így végre van pénzem arra, hogy könyveket vegyek magamnak. Bár ez sem annyira sok, de mégis több, mint amennyit magamtól rá tudok szánni. Mellesleg pont pár hete bosszankodtam, hogy úgy szeretnék könyveket venni, de egyszerűen sosem marad rá keret.
Tegnap voltunk a lányokkal egy bálban, ott meg tombolán nyertünk anyuval egy két éjszakás, négy fős pihenést. És bár Felsőtárkányban van, ami végül is itt van a szomszédban, és nem pont úgy ahogy kitaláltuk, de el tudunk menni nyaralni együtt, mert sem a nyáron, sem az őszi szünetben nem jött össze.
Aztán végre kilátásban van a régi szerelmem, talán pár hónapon belül a kezemben tarthatom a fényképezőgépem. Ez is egyfajta "véletlen" folytán került már behatárolható közelségbe, de itt van, és én mindennél boldogabb vagyok, hogy végre megvalósulhat. Hogy végre a kezemben lesz minden lehetőség arra, hogy kibontakozhassak.
Annyira hálás vagyok az életnek. Csak annyi volt a dolgom, hogy magamnak akarjak megfelelni és megtaláljam nagyjából ki is lehetek, vagy ki is szeretnék lenni. Azóta úgy érzem minden pillanatban a kezembe kerül valami, ami által nem kell, hogy elhitessem mindenkivel hogy boldog vagyok, nem kell hogy úgy emlékezzenek rám, mint aki mindig mosolygott, mert így lesz. Mert azzal, hogy én lehetek én, és hogy azt élhettem át, és tapasztalhattam meg, amit megtapasztaltam, hogy azok az emberek vesznek körül az életben, akik körülvesznek, úgy érzem a legnagyobb ajándékot kaptam az élettől. Nem érdekel mi lesz egy év múlva, vagy akár két hét múlva. Most minden rendben van. És ezért már megéri mosolyogni minden pillanatban. :)