I will do the best I can do

Pillanatnyilag próbálok nem előre rettegni, vagy legalábbis elfojtani magamban azt a hatalmas gondterhes sóhajt, amit kivált belőlem a gondolat, hogy jövőhéten megkezdem tizenegyedikes tanévemet és hogy mennyi mindent kell véghez vinnem ebben az évben. Igen, kicsit már most is terhesnek érzem a jövő évem, habár még bele sem fogtam, de valahogy az infó érettségi, egy nyelvvizsga, egy angol és egy spanyol vizsga, valamint a szakválasztás és az e melletti feszített munka a jó év végi eredményekért, kicsit adnak némi okot az aggodalomra. Emellett szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy akármennyire is akarni fogom, vagy tervezem előre, a dolgok úgysem úgy fognak alakulni teljesen, ahogy én azt elvárom vagy kitalálom. Lehet, hogy ezeknek csak a felével jutok valamire, ami kötelező, ki tudja. És ilyenkor meg eljutok a gondolatfonalam azon végére, ahol az áll, hogy ha úgysem tudod mi lesz, minek aggódj előre? Úgyis úgy fogok cselekedni, ahogy abban a helyzetben a legjobbnak látom. Szóval próbálok nem ráidegeskedni a dologra, mindössze a legjobbat kihozni magamból és emellett önmagam maradni. Igen. Talán ez a legfőbb célom a jövő évre, hogy ne emésszem fel saját magam és fel tudjam használni az erőt, amit összegyűjtöttem.
Már egy hónapja próbálom a lelkemet szépen lassan hozzászoktatni, hogy igen, nemsokára kezdődik, próbálok szellemileg arra hangolódni, hogy meg leszek hajtva, mert emlékszem a tavalyi évre, amikor év elején csak lébecoltam össze-vissza, semmiféle lendületet nem véve, és többször is a nyakam törtem, hogy ott tarthassak ahol kell. Most rákészülök és a legjobb formámat akarom hozni. Döntenem kell a jövőmről, el kell döntenem, hogy a szívemre vagy az eszemre hallgassak és mindig megtalálni a módot, hogy ne emésszen fel a kétségbeesés vagy épp a stressz, ne adjam fel és csináljam tényleg szívvel-lélekkel, ne csak kényszerből. ( Jó, legalábbis azokat a tantárgyakat, amik legalább egy csöppnyit is érdekelnek, és lehetséges hogy kezdeni foguk velük valamit. A többiből csak evickéljek valahogy aránylag jó jegyekkel, az nem fontos.)
Hihetetlen, hogy már utolsó hét van. Túl vagyok a nagy nyaraláson, túl egy nyáron, túl könnyeken meg kétségbeesésen, meg emberi kapcsolatokon, élményeken... és már vége is. Tényleg némi szorongás van bennem, ha a jövő évre gondolok, de a francba is, erős vagyok és igenis képes vagyok rá mert ott a helyem. Nem tudom még mit akarok, de rá fogok jönni és azt a legjobban akarom csinálni. Össze kell jönnie. Megvan a lendület a többi csak elhatározás kérdése.

De azért már van pár módszerem, ha elszakadna a cérna. :D