Believe and be free

A világomban minden rendben van.
Mióta rájöttem, hogy nem vagyok jó helyen az életemben, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, hogy a kapcsolataimban alárendelt szerepet játszom, hogy magányosnak érzem magam és nem méltónak vagy elég erősnek az élethez sok élménnyel gazdagodtam. Mindezt talán a felfázás indította el bennem, még nyár elején, amitől egyszerűen sehogy sem tudtam megszabadulni. Biztos voltam benne, hogy lelki okai is vannak a dolognak, hiszen egyetlen gyógyszer sem hatott igazán és úgy éreztem, hogy a saját szervezetem is ellenem fordult. Tényleg el voltam veszve, úgy a világgal mint magammal vagy az életemmel kapcsolatban. És miután már az összes lehetséges módszerrel megpróbálkoztam, hogy javítsak a helyzeten sikertelenül, elkezdtem másképp szemlélni a problémát. A félelmemet magammal szemben le akartam győzni. Nem akartam félni attól, hogy elbukom vagy hogy egyedül maradok magammal egy kis ideig és milyen érzések fognak a hatalmukba keríteni. Nem akartam továbbra is saját magam rabja lenni, ketrecbe zárni magam, miközben a legnagyobb vágyam a szabadság. Megoldást akartam, persze azonnal.
Azért írom ezt most le, mert sokat tanultam ez alatt a pár hét alatt, sok dologgal gazdagodtam, és visszanyertem önmagam. És bár azt is tudom, hogy rátukmálni az emberre a megoldást nem megoldás, de hiszem, hogy amikor az embernek igazán szüksége van a segítségre, meg fogja találni. Akár ha ezt a bejegyzést elolvassa merít egy kis erőt ahhoz, hogy bele merjen vágni abba, ami megváltoztatja az életét.
Senki sem ugyanazokkal a problémákkal küzd, mégis van mindenkiben valami közös. Amikor ráébredünk, hogy eljött az idő a változtatásra, az újraépítésre, rájövünk, hogy az erőd amit magunk köré építettünk már nem is olyan erős, hogy ami eddig volt elavult és ideje felmérni a károkat, megijedünk. Legalábbis én hónapokig menekültem a gondolat elől, hogy minden összeomlott körülöttem. Próbáltam úgy csinálni, mintha minden ugyanolyan rendben lenne mint előtte, de miközben az álcámmal foglalkoztam az érzés és a tudat felemésztette az igazi valóm és máris elvesztettem önmagam.
Az egy dolog, amikor az ember csalódik vagy kiábrándul a körülötte lévő dolgokból. Rájön, hogy az emberek akik körülveszik nem az igazat mondják neki, hogy mindenki más arcát mutatja, ráébred hogy gyűlöli a helyet, ahol épp van, hogy csődbe ment egy régi álma, vagy hogy nehéz felnőni, nem értik meg. Ez is elég nehéz, de amikor ezen nem próbálunk változtatni, mert még a rosszat is szebbnek látjuk, csak azért mert megszoktuk és félünk elengedni.. mikor álcákat öltünk magunkra azért, hogy alkalmazkodjunk a körülöttünk lévő káoszhoz és közben elvesztjük az igazi valónkat... Na az az igazi fájdalom.
Amikor egyszer csak az álarc mögött folyik egy könnycsepp, amit nem mersz sem felfogni, főleg nem mutatni, mert nem illik a képbe. Amikor egy este rájössz, hogy nem csak a régi életed omlott össze, de te magad is. Hogy már nem hiszel, nem bízol, nem szereted önmagad. Mikor úgy érzed nem vagy érdemes, nem vagy képes mindarra, ami előtted áll... Mikor értetlenül veszed tudomásul, hogy az ágyban fekszel három órája és csak folynak a könnyeid még csak azt sem tudod miért.. Amikor hiába dühöngsz, a harag nem múlik. Amikor úgy érzed senkinek sincs rád igazán szüksége sőt, Te magad sem szeretsz magaddal lenni. Amikor rádöbbensz, hogy a belsődben olyan dolgok vannak, amiktől még te magad is rettegsz... Amikor megfogalmazódik benned a gondolat, hogy nem érdemes tovább csinálni...
Depresszió? Talán. Azt, hogy az embernek fáj a torka, eltörik egy csontja, meghúzza valamijét, megfázik vagy épp felfázik, mint én, azonnal tudja és keresi a gyógymódot, rohan fűhöz fához, megoldást akar, meg akar szabadulni a fájdalomtól. De amikor az embernek a lelkét nyomja valami, amikor a múlt sebei és feldolgozatlan emlékei tudat alatt mardossák az ember igazi valóját, azt csak nagyon nagyon hosszú idő után vagyunk hajlandóak észrevenni. Talán csak akkor, mikor már jut el arra a szintre, amikor test is követeli, hogy nézz magadba. Amikor betegséget okozol magadnak, mert nem akarsz tudomást venni a lelked fájdalmairól és elzárod az igazi szeretetet és megértést, a lelkedet elnyomod magadban.
Két lehetőség van előttünk. Két út, amit választhatunk. Feladni vagy felállni.
Persze, feladni és elvárni hogy sajnáljanak, kicsikarni a szeretetet másokból, hogy valamiből táplálhasd azt a mérhetetlen megértés iránti éhséget és vágyat, amit okoztál magadnak a legkönnyebb. De ez is olyan sötét és hamis szeretet, mint amivel most küzdesz. Csak átmeneti örömmel tölt el, átmeneti jóérzéssel. Mint egy drog. Könnyebb hozzájutni és megkapni, gyorsabban hat, csak rövid ideig és utána csak rosszabb.
Vagy van a másik út, amikor szembenézünk a belső démonunkkal, elhanyagolt gondolatainkkal, emlékeinkkel, fájdalmainkkal és sérelmeinkkel, a belső gyermekünkkel és énünkkel, akiket eddig magukra hagytunk és hagytuk hogy féljenek és ordibáljanak kedvükre, úgy tettünk, mintha nem léteznének. Nagy döntés. Képes vagy küzdeni magadért és azért a csodálatos, szeretetreméltó emberért, aki a lényed, vagy hagyod elveszni és a könnyebb utat választod?
Én döntöttem, hogy erős akarok lenni. Büszke akarok lenni magamra, szeretni magam, hinni magamban és abban, hogy az életem igenis tündérmeseként fog játszódni. Hinni akartam, hogy a sorsom egy csodálatos történet, amit élmény lesz megélni minden fájdalmával és nehézségével együtt. De fogalmam sem volt hogyan kezdjem. Rég elvesztettem a kapcsolatom magammal. Csak járkáltam a világban üresen és kiégve, és ezen semmilyen smink vagy ruha nem segített. Üres voltam, mert elhagytam a belső énem. És most, hogy szólongattam, ő félve bujkált előlem a bennem lévő szemét tengerében.
Hogyan bízhatna újra bennem?
A legnehezebb elkezdeni és elfogadni a változást. Igent mondani a dolgokra, elfogadni hogy érdemes vagy a szeretetre és a megértésre, amit kapsz. Nem elítélni magad és azt, amid van értékelni és megélni.
Nem tudtam, hogyan foghatnék hozzá, így elsőként felkutattam a régi emberi kapcsolataim, amik rosszul végződtek, vagy abbamaradtak, amik miatt szilánkokat hordoztam magamban és amik tudat alatt szúrtak és bántottak. Tisztáztam a kapcsolataim, megpróbáltam megértéssel fordulni mindazok felé, akik bántottak.
A legcsodálatosabb dolog pedig akkor történt, akkor indultam el igazán a változás és az épülés útján, amikor a barátnőm nálam aludt. Sokat beszélgettünk, de folyton oda lyukadtam ki, hogy igen, ezt is rendbe hoztam, igen próbáltam kiadni magamból a dühöt, igen ezt is letisztáztam magamban, de még mindig nem érzem jól magam, még mindig nincs valami rendben, de fogalmam sincs mi az. Nem tudtam hogyan érjem el azt az érzést vagy gondolatot, hogyan gyógyítsam meg, keressem az ellenszert, ha azt sem tudom mi az ami bánt vagy fáj.
Nála volt egy könyv. Aznap kezdte olvasni, a barátjától hozta el. Azt mondta csak leemelte a polcról, elolvasta a címet és úgy érezte, hogy azt most el kell hoznia. Az este folyamán egy mély gondolatsor után sírtam is, felolvasott abból a könyvből nekem, de a sorok legtöbbje, mintha az akkori énemhez szólt volna. Mintha az író nekem beszélt volna, pontosan rátapintott a lényegemre, a gondolataimra, a félelmeimre. Minden sorát, mintha az elveszett önmagamnak írta volna. Aztán a barátnőm azt mondta neki valahogy most nem megy az a könyv. Nem esik jól olvasnia, nem is halad vele, nálam hagyja.
Belelapoztam és már az első oldalnál elgondolkoztatott. Pillanatok alatt faltam fel, és annyi erőt és szeretetet adott, amennyit már régóta nem tapasztaltam.
Rávilágított, hogy először saját magamnak kell megbocsátanom a régi hibáim és sérelmeim miatt. Meg kell tanulnom szeretnem magam, szelektálni a gondolataim.. Elkezdtem teljesen másképp látni a világot, Louise L. Hay visszaadta önmagam.
Ez a könyv az Éld az életed címet viseli, de amikor a könyvesboltban jártam megláttam a polcon szintén Louise L. Hay Az erő benned van! című könyvét, ami az Éld az életed második, bővített kiadása. Meg is vettem. Azóta olvasgatom és alkalmazom. Mindig nálam van, és ha csak egy kevés kétség vagy magány is rám telepedik elég olvasnom belőle pár sort és azonnal visszanyerem a hitem és az erőm.
Megváltozott az életem, megváltoztam. Az emberek keresnek, szeretnek velem lenni. Annyi minden történt velem, annyi helyre hívtak, annyi új embert ismertem meg és annyi szeretetet és megértést kaptam, hogy nem is tudom már követni. Magamat egy mély feltérképezetlen varázslatos erdőnek képzelem, ahol barangolhatok és folyton új dolgokat fedezek fel. Annyi programom van, hogy lassan már két embernek kéne lennem, hogy mindenhol ott tudjak lenni.
Szeretek önmagam lenni. És bár most ismét küzdök a felfázással, már nem félek tőle. Nem hibáztatom magam, hogy milyen gyenge vagyok, már megint összeszedtem... Egyszerűen úgy veszem, hogy itt az idő, hogy a nagy rohanásban kicsit magamra figyeljek. Most próbálom érezni, hogy nincs erre szükségem ahhoz, hogy meghalljam a belső hangom. Nincs szükségem a betegségre és a fájdalomra ahhoz, hogy megértsenek és meghallgassanak vagy figyelembe vegyenek
Ezzel nem akarok senkire sem rátukmálni semmit. Mindössze annyit akarok mondani, hogy benned van az erő arra, hogy megteremtsd a szeretetet és a megértést és mindazt, amire vágysz. Értékes és szeretetreméltó vagy. Egyedi és megismételhetetlen, olyan erővel és öntudattal, amivel bármit kezdhetsz amit csak akarsz.
Képes vagy rá. Én is képes vagyok és voltam. Az élet egy lehetőség. Élhetsz vele és megtapasztalhatod a csodát, vagy eldobhatod magadtól és játszhatod életed végéig az áldozat vagy a túlélő szerepét.
A döntés a Te kezedben és fejedben van. Akarsz élni az erőddel?