Minden elismerésem azoknak az embereknek, akik eddig és ez után is esetleg bejárósak voltak suliba, és minden reggel végigszenvedték azt, amit ma én. Gondoltam, hogy nem lesz egy leányálom, de ez borzasztóbb mint gondoltam. Több mint egy órát, sőt talán kettőt is szenvedtem azért, hogy eljussak a sulimig. Rendesen elégedett boldogság lett úrrá rajtam, amikor gyalog megközelíthettem az épületet. Olyan volt, mintha már egy egész délelőtt eltelt volna, pedig minden még csak most kezdődött. Az előző öt perces rohanásaim suliba rendesen visszasírom.Tudom, hogy nem minden a kényelemről szól, és hogy az életemben lesz ez még sokkal nehezebb is. Csak mindaz bánt, hogy én ezt az egész költözés dolgot nem akartam és csak újabb negatívuma, hogy ezt is el kell mellé viselni. Biztosan más lenne a hozzáállásom, ha örömmel jöttem volna el onnan, de nem így történt és ez sajnos sok mindent megváltoztatott bennem, vagy legalábbis sok dologhoz való hozzáállásom.
Panaszkodás vége. :)
Egyébként első nap volt, érdekes és furcsa a sok új gólya és új arcok között a régi végzősök helyett, akik szerves részei voltak a sulinak. Olyan rossz érzés, hogy telik az idő és minden változik.
Ráadásul megkaptuk az órarendeket, kezdek egészen megbarátkozni vele, de szomorúan tapasztaltam, hogy a párommal, bár egy suliba járunk, de nem fogok találkozni. Ilyen szempontból nehezebb lesz ez az év mint gondoltam és talán nem is a nyár a vízválasztó hanem ez, amikor egymás mellett vagyunk, mégsem lehetünk együtt.
Na mindegy. Holnap minden kezdődik előröl, újabb koránkelés és küzdés a fennmaradásért, mármint a buszon, aztán csak előre.
Sose nézz hátra, mert csak kétségbeesel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése