Szeptember?!

Élek. Komolyan. És meglepően jól vagyok. Mondhatni boldog. Bár azért érdekes pillanat, amikor beszámolsz valakinek arról, hogy milyen jól érzed magad és nem érted mi van és ő döbbent rá, hogy: hahó! ezt hívják boldogságnak!
Eléggé elvesztem ebben az őrült világban.

Na persze nem mintha nem éreztem volna jól magam. Minden nap mosolygok már kerek egy éve (vagy több), nem stresszelek, és nem gondolok túl. Tényleg annyira belekerültem a valóságba, a realitásba, a való életbe, hogy elszigetelődtem az álmoktól, kevesebbet írok, kevesebb dologban hiszek és semmi sem tud meglepni. És ez nem feltétlenül rossz. Az embert érik az életében bizonyos hatások, amiknek köszönhetően változik a gondolkodásmódja, az életvitele, a magánélete, a hozzáállása. És én eléggé befolyásolható vagyok még a csekély 16 életévemmel, de ez majd kialakul. Sokszor csapongok még a reális, a szürreális és a természetfeletti dolgok között. De mindegy, erre most nem szeretnék kitérni.
Írhatnékom van, mostanában ugye ritkán fordul elő. Régen az életem szinte minden pillanatát megosztottam az emberekkel az interneten, de most, hogy párkapcsolatban élek (fél éve!), nem írok, mert a magánéletem került előtérbe és folyton ott történnek dolgok, amiket viszont nem szeretnék más orrára kötni. Nem tudom, hogy esetleg mennyien hiányolhatják az irományaimat, de azoktól elnézést kérek. Mostanában megtanultam, hogy nem akarok összevissza fecsegni mindenről, amit emberek ezrei megosztanak, mindennapokról és szokásokról, amiket mindenki átél nap mint nap, hiszen mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Senki sem arra kíváncsi, amit már maga is tud, hanem én speciel annak örülök, amikor valaki írása, élménye, gondolata vagy meglátása inspirál vagy megfog. Amikor visszaköszön valahol az, amit én már sokszor éreztem, de nem tudtam megfogalmazni.
Nem mondhatnám, hogy a nyáron sokat olvastam, bár pár blogot követek és azonnal lecsapok az új bejegyzésekre és megkövülten olvasom őket. Mindössze azt hiszem két könyvet olvastam ki a nyáron (természetesen a spanyol kötelező olvasmányom nincs köztük), az egyik egy vörös pöttyös könyv, mert már hiányzott kicsit az a lányos romantika, ez volt a Perfect chemistry - Tökéletes kémia, és a másik pedig egy barátnőm által mondhatni rám tukmált (de egyáltalán nem rossz értelemben) könyv, Paulo Coelho - Tizenegy perc. Annyira hálás vagyok, hogy elolvastam. És annyira elkezdett érdekelni ez a meglátás és magyarázat az életre, hogy mindenképpen szeretnék többet is olvasni tőle. Legszívesebben az összes emberrel megosztanám ezeket, a kezükbe nyomnék egy-egy példányt, hogy felvilágosodjanak, hogy a világ több mint szürke hétköznapok és a minket körülvevő sablonos emberek és helyszínek sokasága. Szeretném, hogy mindenki átélje azt az örömöt, mint amit én. Hogy könnyebben átlássa az életet és össze tudja rakni a puzzle darabkáit. Na persze minden darabot úgysem fog tudni, de legalább elkezdeni megérteni a körülöttünk lévő világot, pontosan elég. És kevesebb lenne az életunt, pesszimista és boldogtalan ember.
Na nem mintha királynő lennék és úton-útfélen azt hajtogatnám, hogy 'Világbéke!'... csak túl jó a szívem.

Mióta elköltöztünk ugye nem voltam iskolában a szünet miatt. És valahogy ez a hely nekem olyan, mint valami nyaralás, még mindig. Még mindig várom, hogy hazaérjek a kicsi sötét szobámba az első emeletre, az idegesítő szomszédokhoz és a jól ismert utcákba. És bár tudom, hogy talán már sosem fog ez megtörténni, mégis várom. És igenis furcsa lesz holnap hatkor kelnem, hogy Andornaktól bebuszozzak Egerbe, onnan meg még Eger másik végébe a suliba nyolc órára. A régi, akár 7:10-es kelésekhez képest, ez... kivitelezhetetlennek tűnik. Ráadásul abszurd. Merthogy nem vagyok itthon.

Ma volt az évnyitó és valahogy valami egészséges izgalom töltött el, hogy milyen jó, hogy találkozom a többiekkel. És ami a legdurvább, hogy rádöbbenek: basszus.. én várom a sulit!
Pedig másodikos leszek, és pontosan tudom hogy nem lesz könnyű, és mégis. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból szeretek oda járni. A közösség, a hangulat vagy a régi környezet miatt, nem tudom, de szeretek.

Szóval holnap első nap, korán kelés, szeptember és hétfő. Oh, where are you summer?