Fekete zászló

most olyan hülyén érzem magam. mindenkinek mosolygok, meg nevetek, de igazából legszívesebben egyedül ülnék a szobámban és sírnék. ma volt az éneklő ifjúsági hangverseny. jó hamisak voltunk, de ez volt az utolsó. többet már nem fogok elmenni. jövőre úgyis középsulis leszek már...

átjöttem mamámékhoz. már amint ránéztem a házra egy fekete autó jutott az eszembe. az bejárat felett fekete zászló. borzasztó arra gondolni, hogy ezt most miattunk tették ki. beléptem... de valahogy már nem találom a helyem. a szoba, ahol eddig ott feküdt, most üres... csak a dédimamám ül ott, egyedül... sír. odamentem és megöleltem. ilyet még talán sosem csináltam, vagy nem ilyen hosszú ideig, hiszen nem beszélünk egymás nyelvén, ő orosz, én meg magyar, de az érzelmek átjöttek. fájt. mosolyogtam, hogy ne sírjon, de mégis. csak azt mondta, hogy nem... nincs. és sírt...


*legszívesebben énis sírnék.