I can't let go

 

El akarlak hagyni, de a szívem azt mondja
Nem tudok elmenni.

ki akarok futni ebből az apró, borzasztó világból ahová be vagyok zárva. mamámékhoz mikor odaért anya, akkor valahogy mintha nem is történt volna semmi. mintha nem is halt volna meg a dédim! nevettek... és kellemesen elcsevegtek a halotti toron felszolgálandó ételekről, meg a temetésről... azt hittem hányok, vagy legalábbis kivetem magam az ötödikről...

sikerült papámnak még azzal is 'viccelődnie', hogy találkzott egy pasival az utcán, akinek pont olyan kutya kellett mint az enyém, és hogy megvenné meg ilyenek.. ő meg elkérte a telefonszámát. és anyával meg mamámmal jól elbeszélgettek ezen, hogy minek a kutya, tényleg el kéne adni stb.

sírtam.

ebből nekik az jött le, hogy én nem értem a viccet. bocs, hogy nem bírom elviselni, hogy előző este halt meg a dédim, most meg még az egyetlen társamtól, a kutyámtól is el akarnak szaktani. itthon állandóan bőgtem. kijött rajtam minden de tényleg. a sulis dolgok, a srác, a dédim, a kutyám, a családom, a temetés, a ballagás... minden. tényleg szerettem volna meghalni. őszintén. anya meg háromszor bejött a szobámba, látta, hogy milyen állapotban vagyok, és ott hagyott. azt hittem öngyilkos leszek.

*rohadtul fáj.