Tükör

Ébren álmodás,

biztos kételyek,

mélázó tekintettel a semmibe révedek.

Fájdalmas vidámság,

őrült józanság,

a világban minden csak képzelt valóság.

Többen, de egyedül,

Bátran, de félszegül

toporgok egy helyben, de valamin keresztül.

Némán ordítva,

hangtalan kopogva
fekete árny zár lakatot ajkamra.

Találva keresni,

mutatva rejteni

próbálja mindenki mindazt, mi emészti.

Elkésett sietség,

gyengéd ridegség

ölel s fojtogat, mint a szó, amit keresnék.

Utálva szeretni,

taszítva ölelni

azt, kitől először nem tudtál tanulni.

Mosolyogva sírni,

Felejtve emlékezni

mindarra, mit idő már nem bírt visszahozni.

Boldog boldogtalanság,

tudatos tudatlanság

mindaz, mivel eddig körbe vettem magam.

Akarva-akaratlan

tart fogva szabadabban

minden, miről mindeddig azt hittem álmodtam.