Gondolatdarabok

Nem igazán van most témám, csak felvázolom a dolgokat, majd talán később írok valami értelmeset is.

• Most, hogy végre rászántam magam arra, hogy változtassak egy kicsit a blogomon, nos természetesen az ihlet teljesen elszállt, sehogy sem sikerült megvalósítani a fejemben lévő képet, de sebaj, volt már ennél rosszabb is, most inkább így hagyom.
• Telnek a napjaim, jobbára megint kezd kialakulni bennem a túlélési ösztön, amit eddig -és erre nagyon büszke vagyok- sikerült kordában tartanom. Nálam ez a túlélési ösztön a mindennapok stresszszintjét elviselhetővé tevő "leszarom taktika", amit sajnos a tavalyi évben elég sokszor kellett bevetnem szó szerint a túlélésért, mert már halálra tudott idegesíteni minden kis apró dolog, ami nem sikerült, vagy épp nem úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. Ennek az évnek ugye másképp kezdtem neki, egészen jól bírom, még most sem elviselhetetlen a dolog számomra, bár nem akarom elkiabálni. Meg tudok bolondulni ezektől a monoton hétköznapoktól, amikor visszagondolva a hétre annyira egyformán lassúak és szenvedések a napok, hogy azt sem tudom mikor mit is csináltam és egybefolyik minden.
• Lassan jönnek az adventi hétvégék és érzem, hogy közeledik a cél, az a pihenéssel, evéssel, fotózással, írással és egyéb szívet melengető dolgokkal kecsegtető téli szünet, amiért lassan megint odaadnám a fél karom. Gondolom mindenki így van ezzel, bárki tudna órákat panaszkodni arról, hogy így nehéz meg úgy nehéz, épp ezért én nem fogok, persze nem mintha nem tudnék.
• Kilátásba került végre a fényképezőgépem, a karácsony számomra ilyesfajta csodákat is tartogat, el sem hiszem. Már most elkezdtem kigondolni, hogy mit meg hogyan is kéne, valószínűleg nyílni fog itt egy új menüpont, ami a galériám lesz, illetve már a fotósblog is eszembe jutott, de egyelőre csak jó ezeken fantáziálni, miközben felfal a hideg a buszon vagy a suliban. Ilyenkor kellenek a szívmelengető gondolatok.
• A versenyen nyert könyvutalványomból végre eljutottam odáig, hogy vegyek is valamit. Először ötletem sem volt mit szeretnék, csak már égetett az olvasásvágy, ezer éve nem volt a kezemben egy jó könyv. Keresgéltem a neten, aztán végül a listám tíz könyvre bővült, ami még a legnagyobb jóindulattal sem 7500ft, szóval utána meg a bőség zavara krízis ütötte fel a fejét. Aztán nagy nehezen kiválasztottam végül kettőt, Colleen McCullough-tól a Tövismadarakat és Kathrine Webbtől a Homályt. Utóbbiban a borító fogott meg nagyon, na meg hogy újságíró nő szerepel benne -haha-, a Tövismadarakban pedig az idézet : "A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára. Legalábbis a monda szerint." Amikor a kezemben fogtam őket, nehezen tudtam dönteni, hogy melyikbe is fogjak bele, aztán hirtelen elhatározásból a Tövismaradakba beleolvasva amellett döntöttem. Nehezen haladok, mert semmi időm nincs, de ha leülök és elkezdem, nagyon nehezen tudom letenni. Erről a későbbiekben majd hozok beszámolót, bár nyolcszáz oldal ezzel az időbeosztással igen lassan fogy.
• Azt hiszem megszerettem a teát, magam sem hiszem el. Minden este meg kell innom egy bögrével, hogy jól érezzem magam, de csak akkor bírom meginni, ha én csinálom. Gyógyfüves teákat is nézegetek, most valahogy ez hoz téli hangulatba... persze egy jó kis forrócsokit vagy kakaót sem tagadok meg, de a tea akkor is nagy szó.
• Tegnap olvastam egy blogot és annyira megjött hozzá a kedvem, hogy írjak... talán egy novellát. Maga az érzés kerített hatalmába, ahogy olvastam a hétköznapjait. Két ember 2000km-re egymástól szerelembe esik. Úgy hiányoznak azok a pillanatok, amikor a kapcsolatban még csak ismerkedik az ember, az a jellegzetes izgalom és borzongás érzése, amikor tudod, hogy már mindjárt találkoztok, de még nem történt meg. Az a görcs a hasadban, amikor látod, hogy jött tőle egy üzenet és önkívületben olvasod el, annyira izgatott vagy. Az első csók, vagy ölelés több hónap után... A lényeg, hogy írnom kell erről egy novellát. Egy aranyos, romantikus kis könnyű novellát, ami újra feleleveníti egy kapcsolat kezdő momentumait.
• Mikor esik már a hó?
• Találtam egy pár új blogot, amiknek felettébb örülök. Akiket eddig követtem, valahogy mind eltűntek, nem írnak, nem jelentkeznek, pedig baromi kíváncsi vagyok.! Vissza, mindenki! Új embereket megismerni pedig még mindig csupa móka. Mindig elcsodálkozom, hogy valahogy az összes blogger olyan különleges. Úgy értem annyi mindenért rajong, ami másokat egyáltalán nem indít meg vagy hoz lázba, elgondolkodtatnak, hogy mit is szerethetnek ezekben a dolgokban, és észrevenni bennük a valódi csodát, engem is eltölt örömmel. Kicsit furcsán fogalmazok, ha nem érthető, akkor ha fáradt leszel megérted, mert én is az vagyok.
• Lett egy cicám.
• Nemsokára benne leszek az újságban.
• Úgy szeretnék utazni...
• Jó lenne beszélgetni a rég nem látott emberekkel. Annyi idő eltelt.. úgy szalad az idő!
• Jézusom, jövőre minden annyira más lesz...