Szóval elérkeztünk a valóbani végjátékhoz.
Már csak két nap és most meg az az érzésem, hogy ne legyen már vége, mert akkor elkezd telni a nyári szünet. Na, persze nem mintha nem örülnék, hogy vége (naná hogy igen!..).
A délutánjaimat tegnap óta édes semmittevéssel töltöm. Túl vagyok a spanyol vizsgán, mondhatjuk, hogy elég nagy sikerrel, vagy legalábbis én elégedett vagyok a pontszámaimmal. Tegnap írtam az utolsó angol dogám, ami természetesen hármas lett, de már valahogy nem érdekel.
Szóval végre van időm. Nem csak hogy szabadidőm, de idő magamra, a családomra, a barátaimra, a szerelmemre, lustálkodni, járkálni, kirándulni, találkozgatni és jól érezni magam. Akkora ajándék ez. Istenem, tényleg úgy megkönnyebbültem.
Mostanában már szinte minden órán csak filmezünk, de valami szörnyűbbnél szörnyűbbek... De legalább nem dolgozat :)
Most voltam sétálni a kutyámmal, most épp lefekszik a szoba egyik felében, aztán öt másodperc múlva felkel, hogy újabb hideg padlófelületet keressen. Szóval nyár van, és most már tényleg, őszintén kijelenthetem, hogy: leszarom.