Úgy érzem, hogy vele együtt én is teljesen megszűntem létezni. A borús idő, az eső, sötétség, szürkeség, hideg, a kabátok, sálak és sapkák az összes életenergiám leszívják.
Tegnap előtt tavaszról álmodtam. Mindenhol virágok, a legkülönbözőbbek, kicsik és hatalmasok, minden tele a szivárvány színeivel, édes illatok keverednek a levegőben és olyan erősen süt a nap, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem. A régi lakásunk udvarán járkálok. Mindenhol rengeteg ember, gyerekzsivaj, szappanbuborékok a levegőben, egy szál fürdőgatyában rohangáló kisfiúk, locsolók fröcskölték a pázsiton a vizet. Mindenki nevet. Ezernyi méh és lepke szálldos mindenfelé, és nem akarok hinni a szememnek, hogy hát mégis megtapasztalhatom ezt.
Olyan boldog voltam, az egész testem elöntötte az az édes tettvágy, mintha tonnákat szaggattak volna le rólam. Minden teher, mintha egy másodperc töredéke alatt, amíg a retinámon keresztül befogadtam a látványt, megszűnt volna létezni, és úgy éreztem repülök. Vagy nagyon közel állok ahhoz, hogy repülhessek.
Mikor felébredtem, odakint kékes volt az ég, kelt fel a nap, és mire beértem a suliba már sütött is. Egész nap verőfényes napsütés tombolt (bár azért 10-fok alatt maradt a hőmérséklet), mégis valahogy olyan boldog voltam, mint már nagyon régen. Hittem benne, hogy most már végre tényleg itt az idő, tényleg eljön, végre fellélegezhetek. Hangosan hallgattam a zenét itthon, énekeltem hozzá, epret ettem nutellával és képtelen voltam negatív dolgokra koncentrálni. Teljesen szerelmes voltam a napsütésbe. Mintha egy régen látott szerelem bújt volna elő a felhők mögül.
Aztán ma reggel úgy keltem, hogy mázsás súly volt a szememen, sötét volt és hideg. Esett az eső, és komor köd borult az utcánkra.
Azt hiszem lassan depressziós leszek.
Ma, a buszmegállóban állva, miközben figyeltem az apró esőcseppeket, amik apró hullámokat keltettek a pocsolyák tetején, az jutott eszembe, hogy olyan vagyok, mint egy virág. Ha süt a nap, akkor sugárzok és mindenkit boldoggá teszek, ha pedig huzamosabb ideig borzalmas az idő, elvesztem az energiám és 'elhervadok'. Nem akarok elhervadni. De már november vége óta ez történik.
Teljesen elkapott a szabadulás vágy. Ha a mostani hangulatom jellemeznem kéne, akkor csak azt tudnám rá mondani, hogy: szabadság, szerelem.
Ki akarok törni ebből a monotonitásból, az unalmas, szürke, sötét hétköznapokból, menni akarok helyekre, ahol még sosem jártam, egyedül akarok lenni és csinálni amit szeretek, ami a szenvedélyem. Írni akarok, rajzolni, énekelni, zenét hallgatni és fényképezni. Járni a tájakat és magamba szívni a látványt. Szeretnék emberekkel lenni, hogy nevessünk és hülyéskedjünk együtt. Szabad akarok lenni és szenvedélyes.
De egyenlőre csak legyen tavasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése