Teljesen össze vagyok zavarodva. A kimerültségem egyszerűen hihetetlen formákat öltött, magam sem gondoltam, hogy ennyire tönkre tud tenni. Túlhajtottam magam a semmiért, túlértékeltem ezt az egész félévet, még ha tudatosan nem is így akartam. Előtört belőlem a maximalista énem, akinek semmi sem elég jó és tényleg végkimerülésig hajszoltam saját magam. Mostanra huszonöt jegyem van ebben a hónapban, három négyes, egy hármas, a többi ötös. Egyszerűen már nem is fizikailag vagyok fáradt, hanem szellemileg vagyok annyira kimerülve, hogy hülyeségeket beszélek, ideges vagyok és borzasztóan dühös tudok lenni akár a semmiért is. Odáig jutottam, hogy egy óra tanulás után kiborulok és nem bírom összeszedni magam. Egyszerűen darabjaimra estem.
Tegnap este jött el az a pont, amikor egyszerűen már az sem ment, hogy ideges legyek. Ma hat órából négyen dolgozat volt vagy felelés, konkrétan már élni sincs kedvem ott tartok. Hálát adnék, hogy nyomhassam az ágyat legalább egy napig, és ezt most őszintén mondom. Kezdem azt hinni, hogy az a felemelő péntek már sosem jön el. ( Ha meg világvége lesz... nos már ezek után a hetek után ezt is el tudom képzelni.)Anyway, teljesen fordult velem egyet a világ. Vasárnap, bár ismét tanulnom kellett volna, egyszerűen képtelen voltam rá, így énekeltem, nyálas számoktól elkezdve, retrón keresztül a rockig mindent. És igen, borzasztóan jól esett egy literes vizes flakonba ordibálni két órán keresztül.
Aztán megtettem este egy lépést, amit már négy éve meg kellett volna, de nem volt hozzá merszem. A szívemben kavarog most minden, átértékelődött egy csomó dolog, érzés, gondolat és emlék. És már megint csak ott tartok, hogy ki akarom önteni a szívem V-nek, akivel már több mint egy hónapja nem találkoztam, és aki az egyetlen aki meg fogja érteni az egészet, amit mesélni fogok, és amit tettem. De nem bántam meg. Soha nem szabad megbánni. Meg már úgyis mindjárt vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése