I wait for you spring!

Annyira várom a tavaszt. A friss virágillatot, a záporokat, a zöldes foltokat, amikből nyárra rét lesz, a napsütést, a meleget, a kék eget és a fehér felhőpamacsokat,a madárcsicsergésre ébredést, a hosszabb nappalokat, és úgy mindent. Várom, hogy újra elkezdjek élni, mert ez a tél most annyira nyomasztott, annyira elnyomott, annyira kiűzött belőlem minden érzelmet, olyan vagyok mint egy sötét szemetes. Félek attól, hogy az érzelmeim nem találnak gazdára. Hogy végül csak sikerül majd beleszeretnem ebbe a srácba, és ki tudja, talán mély dolgokat is átélek majd vele, nem tudom. Csak sok bennem a félelem, a bizonytalanság, az izgalom, a várakozás és... huu mekkora csatát vívok én most saját magammal:D De úgy érzem jó úton haladok. Hiszem, hogy sikerül, és... nos igen, azért már sikerült azt elérnie hogy ha rágondolok kicsit elgyengüljek... kicsit.
Szeretnék teljesen belefeledkezni ebbe, teljesen átadni magam és hagyni hogy vezessen, hogy hívjon randizni, én meg csak mondjam az igeneket egymás után. És látom rajta, hogy akar engem, hogy próbál változtatni, hogy ki akarja puhatolni, hogy végül is mi jó és mi nem, próbál a kedvemre tenni. Csakhogy nem vagyok könnyű eset. Annyira bizonytalan vagyok, hogy az valami elképesztő. Mennék is meg nem is, félek is meg nem is, megnyílnék is meg nem is... Aztán, ez a csütörtök, hogy menjünk harmadik randira. Úúúgy igent mondanék! Komolyan kívánom, hogy találkozzunk. De anya erről még nem tud. Mármint az egészről semmit. És nem is akarom felhozni neki, amíg nem vagyok biztos saját magamban. Mert tudom, hogy jönne a kérdéseivel, amikre nem tudnék biztosan válaszolni, ha még én sem vagyok benne biztos. Mindegy.
De az az egy már azért kialakult bennem, hogy találkozni szeretnék vele. Megismerni, még jobban, és bízni benne. Na igen, ez a legfontosabb azt hiszem. :)