Speak!

Mindig az van, hogy akkor kell a legtöbbet tanulnom, amikor úgy érzem, hogy a tanulás az utolsó dolog az életemben, ami fontos. Annyira sok dolog történik velem, amikkel sokkal szivesebben foglalkoznék, mert nyomják a lelkem, nekem pedig olyan földhözragadt dolgokkal kell foglalkoznom mint a matek, magyar, spanyol me gusta-s dolgozat, angol szódolgozat, angol nyelvtan dolgozat... Holnap annyira nehéz napom lesz.. engem pedig annyira nem érdekel.
Rég ülnöm kéne és magolni, hogy legalább pár dolgot tudjak, így is rontottam, de egyszerűen nem megy. Megnéztem a Speak c. filmet pénteken, és.. valahogy úgy megváltoztatott. Nem volt egy hatalmas témákkal mélyen szántó film, de egyszerűen csak annyira magamra találtam benne. Vagy nem is ez a jó szó... Fogalmam sincs miért tetszik ennyire. Hogy egy lány min megy keresztül mert nem tudja feldolgozni hogy megerőszakolták...
Szerintem lázas lehettem amikor néztem, mert a valóság és a képzelet annyira összefonódott, hogy egészen szétválaszthatatlan volt. Mintha az én érzéseim lettek volna. Naplót is írtam, november óta először, és rajzoltam... Kitudja mióta először. És furcsa lett. Visszaolvasva teljesen értelmetlen és kusza. És közben mikor ki akartam írni magamból az érzéseket, és az járt a fejemben, hogy írd ki magadból és ne használj radírt, az összes tollam kifogyott. Mind.
Csak álmodnék, fel sem ébrednék soha, és a saját kis birodalmamban bontanám ki a lelkem szálait. De nem lehet. Holnap hétfő...