Nem tudom mikori, csak valamelyik nap egy fecnimen megtaláltam..

 Lélekszilánk

Porcelán arc, gyémánt könnyek,

ma még nehéz, holnap könnyebb.
Falevelek, hó, virág, nap,
minden csak egy múló pillanat.

Kopog a csend, némán robban,

emlékek harca magamban.

Látom mint suhan el,

jön köd, múlt, jövő jelen.

Fájdalmak torz álarca,

gyémánt könnyek fúló zuhataga,

szoríts úgy, mintha az volna az utolsó,

tömeg vesz körül, mégis semmitmondó.

Emberek mindenhol, boldogok, nevetnek,

mégis csak ott állok, magányban élek.

Bizonytalan lépések, táncolok az esőben,

átszelem az éjszakát balett cipőben.

Nevetek mindenen, mosoly az életem,

mint megtört bohócnak kínjában a színen.

Lehull a máz, elfolyik a festék,

minden pillanat egy elfojtott emlék.

Könny csillan, zuhan, szörnyethal,

egy újabb lélekszilánk a selymes homokban.