Can I take the picture with you please?

Buenos días todos!
Na nem mintha annyira perfecto lennék spanyolból mint az állat, de próbálkozni még lehet. Az elmúlt időszakomat nem mondhatni, hogy sűrűn jellemezte a blogírás. Leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy minden mással. Említésre méltó részek az életemből:
A péntek. Elhatároztam, hogy én minden áron felvidítom L-t. A szerelemben nem csak rám jár a rúd mostanában, de könnyebb elfoglalnom magam más szerelmi problémáival, mint a sajátjaimmal. Szóval miután majdnem sírva kiborult a suliban, úgy döntöttem, hogy eljött az idő, hogy megmutassam neki a relax helyemet, ahová kimehetek, nevetni, ordítani, táncolni, énekelni, álmodozni, naplementét nézni... és igen sírni is, ha úgy van kedvem. Ott nem keres sűrűn senki sem. Nem tudom, hogy egyáltalán hányan tudnak róla, de ha én egyszer eltűnnék... nos biztos, hogy oda menekülnék. Szóval suli után kimentünk a rétre, és ott szépen addig vártam, amíg ki nem szakadt belőle minden. Mentünk fel a kis dombra, aztán mikor befejezte a mondatát megfordítottam. Kiszakadt belőle egy lágy, szolid és nőies "Basszameg ez kurva szép!", majd kijelentette, hogy egyik nap elmegyünk kirándulni, és megmutat minden helyet, ahol a dolog történt. És ez a nap péntek volt. És szuperül sikerült. Megmásztuk a hegyet egészen a bányáig, énekeltünk, teát ittunk és valahogy úgy megnyíltam neki, ahogy eddig nem tudtam. Minden lépéssel, ahogy fentebb értünk, belőlem is egyre több dolog szakadt ki... és eddig azokból a felületes dolgokból amiket tudott, amik mögött csak a rajongást láthatta meg, semmi mögöttes tartalmat, most talán sikerült, hogy értelmet nyerjen. Az addig csak vicces, merész, őrült, dilis, nevetős barátnőm, hirtelen átment legjobb barátba, aki ilyesféle nekem csak V volt eddig, és úgy éreztem, hogy végre ért, és én is őt. Most már nem csak nevettünk, hanem valamiféle szerencsétlen kötődés is lett köztünk, ami elég fontossá tette nekem innentől kezdve a társaságát. Az erdőben végig köd volt. Mikor a bányához értünk még magát a falat sem láttuk. Még fentebb mentünk, és végre elértük a csúcsot. Ott már 5 centis hó volt, de a tájból szinte semmi sem látszott a köd miatt. Már majdnem elindultunk, hogy még ez sem jött össze, amikor elkezdett kilyukadni az a fátyol, és olyan volt, mint amikor az ember látja, ahogy a szél elfújja a felhőket, csak mi ezt felülről néztük. Valami hihetetlen élmény volt. Aztán úgy kitisztult az ég, hogy még a naplementét is láttuk, és a kivilágított Tárkányt, meg kicsit még Egert is. Annyira feltöltött az a kirándulás, hogy bármikor megismételném. Én, a nagy sportoló. wow.!:D

Egy egészen másik oldalam, pedig azt hiszem nem köthető időhöz. Az érzelmeim nem követik a napokat. Képesek órák alatt megváltozni valaki iránt. Az utóbbi pár napban ismét csalódtam, de erre úgy érzem szükségem volt. Legalábbis azért, hogy végre tényleg le tudjam zárni magamban ezt az őrült mindent, ami kavargott bennem évek óta vele kapcsolatban. És nemcsak csalódás, de pozitív élmények is értek egy-két emberrel. Sokkal közelebb kerültek hozzám, mint eddig bármikor. Amik viszont meglepnek és elgondolkoztatnak, azok az álmaim. Voltak időszakaim régebben is, amikor megálmodtam dolgokat. És valahogy most megint ezt érzem. Hogy jelentésük van. De lusta vagyok utánanézni, szóval inkább csak hagyom.
Arra is rájöttem, hogy vannak helyek Egerben, ahová gondolkozni járok csak. Arra a rétre, pedig mindig csak akkor megyek, ha problémám van.Vagy ha valami tényleg nyomaszt belül. És azt említettem már, hogy az álmaimból tudok meg sok mindent, amit valahol mélyen érzek, de nem tudatos? Például kötődést emberekhez? Hogy sokkal hamarabb megálmodom azt, hogy lélekben ehhez a személyhez vonzódom, de egyébként még eszembe sem jut? ... Na igen. Szerintem fura vagyok. Bár velem kapcsolatban mi nem az...