"Te tudod mi szép? Olvasd újra az első szót!"

Helóbeló.
Nos túl vagyok életem első legjobb diáknapján, egy hétvégén, fáradtságon, és a nyáron. Eljött az ősz, lehullottak a levek, mindenhol színes avar takar mindent, sok-sok gesztenye gurul az úton, hideg van, fűtenek. Pontosabban ma kezdtek el fűteni, és most olyan otthonos hangulatom van. Csak ülök itt, bár legszívesebben inkább egy laptopról pötyögnék az ágyamból... Csakhogy nincs laptopom. Sebaj.
Kezd megkopaszodni a fűzfám/fűzfánk, az öregek már ritkábban és kevesebb időre járnak le, és nekem is jól esik hazaérni a melegbe. Mert igen, végre meleg van, és ez csodás meglepetés volt ez után a hideg délutáni séta után Gerivel. Amúgy Gerivel mostanában elég sokat találkozom. Egy csomót beszélgetünk meg minden, jól érzem vele magam, meg úgy elrepül az idő, hogy észre se veszem. :)
A diáknapokról.. Huu nem akarok most nagyon részletes bejegyzést, de ezt nem lehet pár szóban leírni. Annyi minden történt, hogy tejóéég. :D Azt hiszem meg sem próbálom összehasonlítani az eddigi általános iskolai diáknapjaimmal. Lehetetlen. A kisfilmek, a játékok, a büfék, a hangulat, a díszítés, a zene *-*, a disco, a pénteki nap... Nem is tudom. Nem találok rá igazán jó szót :D el lehet képzelni milyen volt. Még zumbáztam is, igaz most sem sikerült teljes mértékben, de ezt már megszoktam. Jól éreztem magam, nevettem sokat, megőrült mindenki, és így volt jó. :) Nem tudok mást mondani. Ezt inkább át kell élni. Leírni nem lehet. :D

De egyébként nem szeretek már a blogomba a hétköznapjaimról írni. Az olyan unalmas, mindenki tudja mi történik vele az nap, és nincs sok kedve a mások baját is elolvasni. Szóval inkább megpróbálok olyan érzéseket leírni, amikben mindenki megtalálja saját magát, és érdekes összefüggéseket keresni, amik másokat is meglepnek. Na persze ettől függetlenül olvasható lesz elég sok agymenés, de jól van az így is. Nem nagyon tudom, hogy mik fognak ide kerülni, sose nem is tudtam. Olyan kusza dolog ez a blogírás... Egyik pillanatban ilyen stílusban van kedvem írni, a másikban meg amolyanban. Sose tetszik amit látok végeredményül, és mindig arra jutok, hogy istenem már megint nem jön át, hogy mi van. Pedig három év blogolás után lassan át kéne. Nagyon át kéne. Mindegy.

Mindig elolvasom egy lánynak a blogját, és egyszerűen annyira elvarázsol, hogy amikor visszatérek a sajátomhoz, elmegy tőle a kedvem. Hogy nekem ez miért nem megy így. Imádom ahogy ír, ahogy rávezet dolgokra, amik talán végig a szemem előtt voltak, mégsem ébredtem rá, imádom hogy igazságokat ír le, és mégis a szívéből jön, és azt hiszem utánozhatatlan a stílusa. Annyira szeretném, ha engem is felismernének az írásaimról. Mindig próbálok maradandót összehozni, amin elgondolkozik az ember, miután elolvasta, ahogy én is szoktam annál a lánynál, de egyszerűen... Mintha ez nekem nem menne. Mindegy is. Nem is tudom miért írtam ezt le. Nem számít igazából.

Mostanában rengeteget gondolok a hóra és a karácsonyra, a karácsonyfára, a meleg teákra, forrócsokikra, süteményekre, meg a Dobó térre, amikor tavaly olyan gyönyörűen fel volt díszítve. Engem az ilyenek úgy el tudnak varázsolni, már csak ha ott lehetek is olyan melegséggel tölt el abban a fagyban meg hóban.
Meg persze eszembe jut, amikor Vivivel kitaláltuk tavaly, hogy mi bemegyünk hógolyózni a Dobó térre, felöltöztünk, bementünk, megfagytunk, és a végén nevetve egy darab hógolyót dobtunk csak el, és azt is a patakba, mert mi nem szeretjük az erőszakot. :DD Ezen még ma is mosolygok, és szerintem ebben az évben is megismételjük, mert nagyon jó buli volt :D Meg persze elmegyünk a teázónkba, ami végre újra kinyitott, és kesztyűvel, sállal meg sapkával rajtunk csendben kortyolgatjuk a forrócsokit a hóban, nézzük ahogy gőzölög, és hallgatjuk a halk karácsonyi dalokat a háttérben, meg nevetünk. Ezek a pillanatok nekem olyan sokat jelentenek, és nem is tudom igazából hogy miért. Néha jobban esik egy ilyen dolog, mint együtt ülni egy fa körül, és várni, hogy ki vette a legdrágább ajándékot a másiknak. Most már tényleg kezdtek rájönni, hogy nem az a legfontosabb. Most egyenlőre ott tartok, hogy ami a legjobban foglalkoztat, az az hogy jól érezzem magam, a többi meg igazán nem érdekes.

És boldog vagyok. Tádá.

*I love Paris and London.