if only it would be raining

Bárcsak esne az eső...

Olyan régen néztem már az ablakomból. Most újra itt van az az időszak, amikor minden elmúlik, eljön az idő, hogy mindennek meg kell halnia. Mármint a természetben.
Úgy érzem, én mégsem vagyok képes túllépni azon, hogy elvileg vége a nyárnak. Süt a nap, meleg van, kék az ég, tejszínhab felhők vannak az égen, pedig már ősznek kéne lenni. Valahogy sosem tud időben, és jókor megérkezni. Vagy igen, de nekem sosem felel meg az, amikor eljön. Szeretnék már színes levelekben sétálni, és gesztenyét szedni, meg focizni vele, mint tavaly. Szeretnék egy kis esőt, némi szürkeséget a fejem fölött, csak hogy lenyugodjak. Mert még mindig csak pörgök és pörgök, mintha nyár lenne, pedig jó lenne picit átgondolni a dolgokat. Szeretném csak nézni, ahogy az eső kopog a betonon, szeretnék benne bőrig ázni, szeretnék tócsákba ugrálni, szeretnék pulcsit felvenni, és... szeretném érezni, hogy tényleg múlik az idő. Most gólyatábor óta úgy érzem, mintha minden nap ugyan az nap lenne. Lehet hogy a helyzet más, lehet hogy változik a helyszín, de ugyanúgy érzek. Szeretnék egy kis megnyugvást. Szeretnék hazaszökni a hideg elől, forrócsokit inni, vagy kakaót, filmezni, pudingot főzni, sütiket sütni, melegedni. Szeretném azt, hogy jól essen hazajönni. Mert most még mindig azt hiszem jobb odakint. Napsütés meg minden. Bár persze ez nem probléma. Sőt. Csak én már várom. Szerintem itt az ideje.
Az egyetlen dolog, amiből érzem, hogy jön az ősz, vagy hogy már itt van, az az hogy megfáztam. Minden évben elér ez a hirtelen őszi megfázás, de azért még mindig lefáraszt. Mindegy.

Ti érzetetek már úgy, hogy akaratotokon kívül egyszerűen annyira megkedveltetek valakit, hogy nem is értitek, hogy történhetett?

Amikor már igazán kezdesz feladni egy vágyat, akkor hirtelen az öledbe hull. Történt már veletek valaha olyan, hogy volt egy ember, akinek egyszerűen mindent el akartatok mondani? Akiben kezdettől fogva bíztatok, pedig szinte nem is ismertétek? Akinek nem akartatok megfelelni, mégis úgy vagytok jók ahogy adtátok magatokat? Akivel alig várjátok, hogy akár csak egy mondatot is, de beszéljetek?
Én ilyen barátot szerettem volna. Körülbelül két éve minden fiúban ezt kerestem. És megbíztam olyanokban is, akik igazából nem érdemelték meg. Barátnak neveztem őket, pedig havernak is alig voltak mondhatók. Azt akartam, hogy nekem legyen egy ilyen ember, akivel meg akarok osztani mindent, ami velem történik. Aki egyszerűen csak megérti, és ő is tud szolgálni egy hasonló sztorival, amiből megértem, hogy nem én vagyok az egyetlen aki ilyeneken keresztül megy. Aki meg tud nyugtatni, meg felvidít.
Aztán mikor már mindenkiben csalódsz, feladod, és tessék, hirtelen csak ott lesz. És rájössz, hogy mennyi minden van ami közös bennetek. Hogy annyi mesélni valótok van, amire egy nyaralás is kevés lenne.
Na ilyen barátot találtam én. És boldog vagyok. :)

Béoeldéogé.

Nehéz elhinni mi? :D

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬