Nosztalgia

 A szó szoros értelmében tényleg. Ma egész nap egyedül voltam, mindegy is, nem ez a lényeg. Este miután hazaértem a magányos sétám után, ami céltalan volt, hiszen Á-ékat nem találtam meg, vettem magamnak egy tábla csokit, meg egy csomag gumicukrot. Nem azért, mintha annyi pénzem lenne, azt az ötszázast még újságra tettem félre, de pont bezárt a bolt, így amikor megálltam a bolt előtt, pont a kezembe akadt. Kellett valami kis boldogság, még akkor is, ha csak ilyen csekély formában. Ezer éve ettem utoljára Milka csokit, és igenis jogom van hozzá. : )
Szóval megvettem, már szinte amikor sétálni indultam akkor is rákezdte, de amikor hazaértem már megint úgy igazán esett. Úgyhogy eldöntöttem, hogy én filmezni fogok. Nasim már van hozzá, ilyet úgyis körülbelül tavaly előtti téliszünetben csináltam.
Szóval leültem, és keresgéltem a filmek között, amikor a kezembe akadt egy szép kis CD lemez, rajta hogy '10. szülinap és képek', és csak úgy betettem. És elkezdtem nézni, néha potyogtak a könnyeim, na nem mintha olyan siralmas lett volna az a buli, hanem mert egyszerűen annyira jó érzés volt. Ott még annyi önbizalmam és energiám volt. És olyan aranyos kis hangunk volt 10 évesen : DD Aztán csak sorra jöttek a lemezek, végül eljutottam a Moderntácos CD-khez, ami még az általános suliban délutáni nagy örömnek számított. És eszembe jutott, hogy amikor még kis ovisként elmentem megnézni a Tinódit, akkor megnéztük ezt az órát, és az annyira tetszett. Igen. Jó volt, és hiányzik. A sok fellépés, nevetés, koreográfia, arcfestés, izgalmak és spárgák ( aucs. ), és mind az a nagy boldogság amit ez adott. Úgy... nem tudom. Csak úgy felrémlett bennem, hogy milyen jó is volt. És hogy úgy visszamennék oda. Olyan büszke voltam magamra. Hogy igenis, én le tudom vinni a kishidat, meg a nagyot is, sőt kézen is tudok állni, és még az angol spárga is megy. És hogy tapsoltak, amikor előadtuk. Mert így videóról akármennyire kis tesze-toszának tűntünk, mi akkor is mindent beleadtunk és én személy szerint mindig nagyon komolyan vettem. Csak jó erre emlékezni. : )

Egyszóval körülbelül két órát nézegettem ezeket a felvételek, amikor vége lett. Rendesen sajnáltam. Sosem gondoltam régen, hogy lesz még olyan idő, amikor nem a saját magam kritizálása és szégyenlése közepette nézem meg ezt a CD-t, és no lám, hát itt az idő. Olyan jó lenne most akkor lenni : DD és ez olyan idiótán hangzik de na. : D
Na aztán mondom átmegyek a kutyáért mamámékhoz, összefutottam anyával a Szeszkó előtt, és mondta, hogy meg akarja nézni egy srác a hajam. Nem emlékszem igazából a nevére, csak úgy egyszerűen tudom, hogy a boltban dolgozó Ági fia, és van vagy 19 éves. Mindegy. Sosem beszéltünk. Csakhogy kíváncsi rá. Hát oké.
Aztán kijött, és nem tudom. Elkezdtünk ott dumálgatni meg minden, nevetni, és volt ott valami, ami nem volt... : D nem mintha bejönnék neki vagy ilyesmi, csak olyan fura dolgok keringtek a levegőben. Mindegy.

És most anyával jövünk haza, odanézek a házunk melletti kispiacra, és látok ott egy bringát, körülbelül velem egy idős srácokat, keresek rollert, de sehol nem látok, persze nem volt sok időm, de próbálkoztam. Végül nem voltam benne biztos, de olyan volt mintha megláttam volna Á-t. Feljöttünk, állandóan ez járt a fejemben, tudtam, hogy Vivi most nem ér rá, és nincs otthon, szóval eszembe jutott Réka. Anyának azt mondtam, hogy elmegyek vele sétálni.
Lementem, a lépcsőházban pedig bekapcsoltam a telefonomon a videót. Igen, felveszem a dolgokat, már van egy videóm vele kapcsolatban, mert egyszerűen mindent elfelejtek, ha meglátom, és jó lenne valami ami emlékeztet, mi is volt. Szóval mentem, és megnéztem.
És az a gáz, hogy levágatta a haját. És olyan rövidre, hogy egyszerűen nem bírom felismerni!!.. Volt két srác is, aki hasonlított rá, de egyik sem ő volt szerintem. Bár nem tudom.
Végül Réka nem jött le, mert ott van nála az unokatesója, én meg, hogy ne csináljak előttük hülyét magamból, fogtam, és megkerültem az összes U- alakút, és az udvar felől hazajöttem.

Mégis, hogy a fenébe lehetek ennyire megszállott?!

Fhuuu.

Nem vagyok normális. Sürgősen találnom kell magamnak valami elfoglaltságot, mert ez így nem megy.

Amúgy az előző bejegyzésben azt a verset én írtam ma. Nem vagyok depressziós, még csak nem is volt olyan a hangulatom, egyszerűen szomorú voltam az eső miatt, és minden kijött belőlem. Ez még csak nem is az én stílusom. De állítom, hogy az egyik legszebb vers lett, amit írtam. Pedig tényleg. Nem is gondolkodtam. Beestem az ajtón, hirtelen valami furcsa letargia ült rám, csak lerogytam úgy ahogy voltam, elővettem egy papírt, és írtam. Sosem volt még ilyen velem. Ennek így kellett lennie. Komolyan valahol megkönnyebbültem, csak nem tudom mitől....