Na. Láttam. Jee. Pont. Ennyi.
Igen, jól esett meg minden, de azért kicsit másra számítottam azok után, hogy kieszeltük A Tervet reggel negyed hatkor Vivivel. Esküszöm úgy éreztem, hogy be fog jönni.
Vivivel elmentünk vásárolni pénteken, és tökjó nap volt. Olyan nevetős, vásárolgatós, beszélgetős nap. Vettem Vivi biztatására olyan dolgokat is, amit csak úgy magam nem mernék felvenni... De majd ő önbizalmat önt belém.
Oké! Gyerünk Vivi! Hajrá!
Aztán most tegnap meg itt aludt nálunk... Vagyis nem aludt, mert kb reggel feküdtünk le pihenni, nekem meg még vagy egy órát kattogott az agyam, de mindegy. Hülyéskedtünk, kibeszéltem a lelkemből a dolgokat, felvetette velem az új cuccokat, amik nem igazán én vagyok, de már kezdem magam jól érezni benne : ) Kell egy kis váltás. Még Andi néni is megmondta, hogy ne legyek szürke egér. Szóval nem leszek. Csak kell egy kis pozitív visszajelzés. Na a lényeg az, hogy énekeltünk, csináltunk pár fotót, aztán lementünk sétálni, ott mentünk a patakparton, naplemente, meg mindenféle romantikus feling, és akárhányszor elmegyünk oda a Lidle mögötti útra, folyton csak naplementében érünk oda, és valahogy mindig megjegyzem, hogy milyen jó lenne, ha egyszer vele sétálnék ott. Aztán Vivi valami olyasmit mondott, hogy talán ha sokat mondogatod, akkor teljesül. Na reménykedjünk! Abban úgyis jó vagyok : )
Aztán hazafelé vettük az irányt mert kezdtünk halálra fagyni. Rájöttem, hogy kicsit nyitottabb is lehetnék Eger felé, hiszen azért nincsenek itt olyan gáz fiúk... Mármint alapjából egész kedvesek. Meg van egy-két helyes is. Bár ezt mostani szemmel nehéz megmondani, mert kicsit mintha foglaltnak érezném magam... Fene tudja miért.
Idefent csináltam rántottát, amit Vivi meg is dicsért, és örülök neki, hogy a mostani hatalmas bénázásaim ellenére nem égettem oda, és nem gyújtottam fel a konyhát. Mostanában ugyanis szokásommá vált felbukni minden küszöbben, elesni a lépcsőn, nekimenni az ajtónak, belelépni a hajvasalóba, kiesni a fürdőkádból, belerúgni az ágy sarkába, lelökni a polcról a virágokat, és az apró törékeny dolgokat, kiborítani a sót, és elcsúszni a kövön. Csakúgy. Spontán. Ez is olyan jól megy. Listát írhatnék miből vagyok tökéletesen reménytelen. : D
Aztán még megnéztünk egy filmet, A tűzből nincs kiút - vagy mi volt a címe. Szegény pasi meghalt a végén, és majdnem bőgtünk, de nem ! : D Majd jött egy kis borozgatás, amiből kis becsiccsentés kerekedett, ahogy Vivi mondaná, majd főztem pudingot, aztán betettünk egy filmet, és mindezt körülbelül hajnali háromkor. A filmnek vége lett négy körül, aztán betettem még egyet, ami eléggé elszomorító volt, annak ellenére, hogy happy end lett a vége, mert ... hát asszem magunkra ismertünk, csak nekünk nincs akkora mázlink mint annak a csajnak. És hát mindegy. Mikor vége lett, már világosodott odakint. Kb öt óra volt : D
Lekapcsoltam a villanyt, de még tisztán emlékszem, hogy simán láttam Vivi arcát a "sötétben" is. És elkezdtünk Róla beszélgetni. És valahogy egyszerre bukott ki belőlünk, hogy egyszerűen csak egy nagy lépést téve előre, odamegyek hozzá, és megpuszilom. Aztán valami olyasmi szöveggel, hogy: 'Bocs, most mennem kell' elhúzok. Lesz min gondolkodnia. Tehát A Terv elkészült, és mi kijelentettük, hogy minden nap ki fogunk menni az utcára, és akkor is találkozni fogok vele, ha leszakad az ég, és néger gyerekek potyognak az égből.
Erre ma mi történt? Azon kívül, hogy túl vagyok egy újabb családi drámán? Na hát átjöttek barátnőmék, és megjegyezte, hogy idefelé jövet pont látta őket az egyik boltnál. Próbáltam úgy kezelni a dolgot, mintha természetes lenne, bár ez nehéz, mert azzal a kijelentéssel, hogy: ' Menjünk már sétálni!', és az ember kinéz az ablakon és szakad az eső, nem sokra megyünk, de végül is elindultunk. És igen. Láttam. Bár abban nem voltam biztos, hogy ő is látott, de több mint valószínű, hogy észrevett. Egy bazinagy fekete alapon rózsaszín masnis ernyő alatt rejtőztem, és elég nehéz lehetett észrevenni amúgy.
Csak elmentünk mellettünk, mégcsak köszönni se köszöntünk, aztán visszafordultunk, és amikor visszaértünk oda, már nem voltak ott. Semmi baj. Beültünk egy lépcsőházba beszélgetni, aztán mondom induljunk haza. Erre kik voltak a piacnál a padon?!
IGEN.
P. a számból vette ki a szót azzal, hogy csak annyit nyögött ki, hogy: 'Ezek mindenhol ott vannak?!'
Hátul mentünk be, tehát ez azt jelenti, hogy valószínű, hogy már tudja, hogy hol lakom. Nem tudom, hogy ez jó e vagy sem, de eddig még pozitívnak érzem. Aztán észrevétlenül még levittem egyedül a kutyát, körülbelül rá fél percre, és akkor már eltűntek.
Most előlem menekül? Mi a franc van itt?!
És amúgy nem. Nem érzem magam jobban attól, hogy láttam... Maximum egy fokkal. De ebben közrejátszik, hogy talán azért mert előlünk húztak el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése