Nem is. Igazából nem. Nem is tudnám megmondani miért utálom. Egyszerűen nem érzem jól magam. Azt érzem, hogy üresek a napjaim és kezd belőlem kihalni azaz energiabomba, pozitív kisugárzású, szókimondó lány, aki eddig voltam. Összenyom a szobám.
Merthogy nem tudok innen kiszabadulni. Vivivel nem is tudom mikor találkoztunk utoljára, de ma lehívott, és amúgy jól esett, meg bőgtem neki egy sort, de nem lett jobb. Pedig ez általában segít. Akkor is segített, amikor ketten sírtunk az ágyán a sötétben. Most nem értem, hogy miért nem... Talán mert egy lépcsőház előtt ültünk, ahol ötpercenként jöttek az emberek, és kiderült, hogy Kálmán is ott lakik, és még ki is jött. Szóval nem volt jó. Nem könnyebbültem meg.
De mindegy. Mesélt, hogy mi újság van a színjátszóval, és... Hát történnek a dolgok, és nem is akármilyen dolgok, de minél többször mesél ilyenekről, annál jobban érzem úgy, hogy nem tartozom sehová. Nem voltak haverjaim sulin kívül. Most, hogy elballagtam, komolyan kicsit 'senkiföldjén' járok. Senki vagyok. És az a baj, hogy így is érzem magam. Nincs hobbim, amit meg akarok, azt ne bírom elkezdeni, találkozgatok a barátaimmal, de olyan igazán jól, nem is tudom mikor éreztem magam. Nem voltam egy jó buliban már vagy ezer éve. És ez kéne. Bebaszni a völgyben, vagy kint Andornakon a haverokkal... Nem is tudom, de az biztos, hogy az esne jól, ha szarrá innám magam. De úgy igazán. Hogy semmi se fájjon. Azzal úgy elégedett lennék. És leszarom milyen másnapos lennék utána... Ha felfordulok, már az se zavar.
Irigykedem Vivire, igen. Talán mert most úgy tűnik, mintha neki zajlana a nyár, még ha neki nem is tűnik fel, de bulizik, jól érzi magát, és végül is, ha az ember belegondol, azt csinálja, amit szeret... Csak az kicsit... hát nem azt mondom, hogy fáj, mert amúgy nem, meg nem sajnálom tőle, dehogyis!, csak... hát azt látni, hogy megkapta azt a kalapot, amit már vagy fél éve mondogatok, hogy meg akarok venni, lett peace-es fülbevelója, meg tökjó ruhái, demégcsak nem is ezek a tárgyi dolgok... Például, hogy énektanrhoz jár, ahová... nem is tudom mióta akarok eljutni...
És ezt most nem sajnálom tőle. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy vesztes vagyok. Hogy nem vagyok képes megvalósítani azokat, amiket szeretnék... És EZ esik szarul. Nem az, hogy ő meg sikeres. Ennek örülök.
Na mindegy. Réka is ezen a héten itthon volt, de ahelyett, hogy lehívott volna, olyanokat írogatni facebookra, hogy 'utálok ittlenni, haza akarok menni!!' . Meg sem próbálja elviselni a pofám. Bár végül is mindegy.
Aztán itt van az is, hogy mamámék haragszanak rám, ha nem megyek hozzájuk mindennap kajálni. Pedig ez nem normális! Mintha nem lenne más programom. Tudom, hogy szánalmas vagyok, de azért nem kéne rólam ezt gondolni... nekem is vannak érzéseim. Mert az, hogy Gergő meg le sznoboz, az már tényleg csak a sértés határait súrolja.
Amúgy, amióta ez a beszélgetés végbement Gergő és köztem, és kiderült, hogy 'én nem vagyok egy bulizós fajta', azóta folyton másról sincs szó az életemben, csak a piákról. Vicces, mert én meg nem zárom ki őket. Mármint, eljárogatok, iszogatok, Verigába megyek, meg Pisti is hív ki Andornakra a kocsmájába... De egyszerűen vagy nincs kedvem, vagy csak elmegyek, de nem tudok normálisan inni. Nincs meg a társaság. Bár nem vagyok benne biztos, hogy pont a völgybeliekre vágynék, de kitudja. Ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg mi lett volna...
Mostanában már minden bajom van. Nemcsak ember, hanem már városundorom van. Lemegyek a boltba, és nem tudok úgy bevásárolni, hogy ne találkoznék valaki olyannal, akit messziről kerülök. Igen, ez a hátrányod Eger... meg ez is az előnyöd.... néha.
Pl, amikor kiderült egy videóból, hogy pont a házunk mellett rollereztek. Ilyenkor szeretlek. Amúgy nem.
Ezért is örültem, amikor anya felhozta, hogy elköltözhetnénk Andornakra. Nem tudom jó lenne e, de jelen pillanatban csak az a vörös villogó felírat van a fejemben, hogy : HÚZZAK MÁR EL INNEN, ÉS TÖKMINDEGY, HOGY HOVÁ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése