Most szeretném azt mondani, hogy ez az új egy kicsit nyáriasabb, de úgy vettem észre, hogy a színes háttér ellenére eléggé szomorkás lett... bár ez magánvélemény, csak én gondolom így.
Rátérve a napjaimra, ugye tegnap találkoztunk Réka, Vivi meg én. Nem volt benne semmi rossz, sőt tökjól elnevetgéltünk, meg ilyesmik. És találkoztunk Briannel. És igazából minden jól sült volna el, ha egyszer csak nem hívják fel Rékát. Tarjánban történnek a dolgok, és most jelen pillanatban balhé van, és Réka magát okolja, és utána már agyonütötték a hangulatot. Szóval Réka végül hazament egyedül. Remélem ezt az egészet hamar kiheveri, és nem esik megint a saját csapdájába, ahogy régen is. Akkor is eléggé eltávolodott tőlünk, és csak a mázlival egyenlő, hogy mindketten pont egyszerre lettünk belezúgva valakibe, mert ez hozott össze minket. Most nincs az életében ilyesmi. Vagy van, de el akarja felejteni. Ha most eltávolodik, nem lesz ami visszahúzza. Még csak osztálytársak sem leszünk... és amúgy nem akarom elveszíteni, mert sok élményünk van... de így nehéz. Remélem minden rendbe jön.
Aztán Vivivel még beszélgettünk a hányatón. Elmondta, hogy most teljesen másképp éli meg az életét mint régen, és igazából csak a mával foglalkozik, a holnapra nem gondol. Én meg tudjátok mire jöttem rá? Hogy Briannél nem ő és nem az esetleges vetélytársaim a legnagyobb problémák, hanem saját magam. Ha oda mernék hozzá menni, ha beszélgetnénk, ha nem félnék, és nem beszélnék be magamnak hülyeségeket, akkor már rég előrébb lennénk. És ez így igaz. Mert én is csak arra koncentrálok, hogy mi lesz holnap. Megint nem élvezem a pillanatot, és ez bánt a legjobban. Mindegy. Most csak arra törekedek, hogy lazán vegyem a dolgokat. Élvezzem a nyarat, és alakuljon minden úgy, ahogy alakulnia kell. Mindenből hozzam ki a legjobbat, és minden napot úgy fejezzek be, hogy mosolygok. És ennyi. Utánam a vízözön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése