Emlék
Most az égre nézek, a lemenő napra, a felhőkre...
Ők olyan szabadok, mégis elszakadnak örökre.
Távolba úsznak a kék színű életen,
Nem találkoznak többé, jön most a végtelen.
Talán csak egyszerű szavak, melyekkel semmi sem mondható,
Ez az a fájdalom, ami csak könnyekkel írható.
Fájó a búcsúzás, a múlt képei rémlenek,
Felemelem a kezem, hogy egy utolsót inthessek.
Ti voltatok a múltam, a megszokott jelen,
Az életem így volt teljes, de ezt most elvesztem.
Vár valami új, amit talán várok, de félek...
Félek, hogy nem kárpótolja azt, amit most érzek.
Mindannyian felhők vagyunk, egy maroknyi az égen,
De most el kell válnunk, hiszen vár a jövő, a végtelen.
Boldogok leszünk, jönnek barátok és új bajok,
Célok és szerelmek, miknek megfejtése nagy titok.
Egy valami van talán, amit örökké kívánok:
Emlékezzünk mindig, mert itt voltak igaz barátok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése