Alkohol

Helló fájdalom. Megint, újra itt vagy. Szuper. Üdv itthon...

Huszadjára törlöm ki a sorokat innen, mert nem tudom megfogalmazni a dolgokat. Tegnap megint rohadtul elegem lett a világból, mint már annyiszor. Azt gondoltam, hogy 'hú, most már itt a szünet, minden megváltozik, és a lelkem is szárnyal majd, mint ahogy pillangók körülöttem az utcán!', de nem. Szeretném elmondani, hogy a szünet semmit sem változtat meg. És ezt már nem egyszer leírtam, nem csak blogokba, de naplóba, papírra, tankönyvbe, ágy hátuljára, falra, földre, betonra, padra... Tényleg mindenhová. És még mindig hiszek benne. Jó mi? Ki hazudhatna neked jobban, mint saját magad?

A szünet, szinte tombol, és arra kelsz, hogy jé, lányos gondjaid ismét rád találtak, és jé, nem voltál rá felkészülve, és naná, hogy kettészakadsz. De sebaj, felkelsz, és végigcsinálod a napot, mosolyogva, mert szünet van. És sajnálom. Hiába kérdezgették tőlem, hogy mégis mi bajom, egyszerűen nem tudom! Vagyis... gondolom, hogy ez volt, de úgy konkrétan semmit sem tudnék megnevezni. Ingerült voltam, zaklatott, fáradt és hülye. És ezt a barátaimra zúdítottam. Pont.

 

 És este felé gondolom már felidegesítettem Gergőt az örökös hülyeségeimmel, és valahogy kibukott belőle, hogy szerinte sznob vagyok. Most ezt miért vettem annyira magamra? Nem tudom. Egyszerűen csak hülye voltam. Mint egészen vasárnap reggel óta. És igen, megsértődtem, pedig ilyenkor csak félvállról nevetek egyet, és visszaszólok. És talán nem is úgy gondolta, és tényleg nem akart megbántani, és én hülye vagyok. De már mindegy volt. Ez csak úgy megragadt bennem.

Mert eddig azt hittem én ilyen társasági lény vagyok, nem gondolnak úgy piásnak meg cigisnek, drogosnak sem, mivel egyiket sem csináltam eddig, vagyis inkább addig az estéig, de azért nem hittem, hogy sznobként néznek rám. És fura volt ezt hallani. Hogy a sznob szó, mégis mit is takar, tulajdonképpen nem tudnám megfogalmazni. Csak amennyit hallottam felőle, nem jót jelent. Társasági csődtömeget. Vagy magába fordult strébert. Hasonló.

Nos aznap egyedül voltam. Anyáék elmentek bulizni, egész éjjel az egész lakás az enyém volt. Áthívtam Vivit, de ő is csak olyan 11 körül ért ide nyársalásból. És addig mi volt? Napló. És mi volt még? Gergő. És az, hogy sznob vagyok. Meg szarnapom, és a bajaim. Mi történt? Emésztettem magam. Amiből mi lett?

Kiborultam.

Amikor Vivi betoppant ide, akkor ő sem volt jobb állapotban. Asszem még sírtunk is, bár már nem vagyok biztos. Kimentünk a konyhába, az egész lakásban sötét volt, csak ott égett a villany. Némi fényben panaszkodtunk egy ideig, amikor kinyitottam a hűtőajtót.

És ott volt Vodka... Meg bor.

Néhány másodpercig csak néztem, miközben Vivi tovább beszélt, aztán kivettem a vodkát. Vivi elmosolyodott. Én is. Még hozzá illő poharakat is találtam.

És nem, mi nem vagyunk alkoholisták, sőt mint hallottuk, én kifejezetten sznob vagyok. És esküszöm, nálunk mikor Vivi itt aludt, még sosem fordult emg a fejünkben ilyesmi. Most viszont... Én nem tudom. Hülye voltam, elborult az agyam, és csak menekülni akartam, hogy tényleg legyek már boldog, mert azért mégiscsak szünet van! Meg... elballagtam.

Három pohárral ittunk meg.

És igen, mielőtt megkérdeznéd, jól esett. És aztán valahogy minden tényleg könnyebb volt. Tudtam venni a poénokat, végre kicsit el tudtam felejteni, hogy kettészakadok a hasfájásomtól, leszartam azt, amit aznap műveltek velem, és legfőképpen nem marcangoltam tovább magam.

És igazából ennyi is elég lett volna, hogy furán lássak, de nem hagytam/tuk, annyiban. Elővettem a bort, megittunk egy pohárral, és az már nem is annyira volt hatásos, csak jól esett, meg finom volt, aztán onnantól kicsit már homályosan emlékszem a dolgokra. Asszem pizsibe öltöztünk, és valamit énekeltünk is, meg Vivi kérdezgetett, amire olyan válaszokat adtam, amik kicsit meglepetésként értek józan állapotomban, amikor Vivi elmesélte őket. Meg ittunk még boroskólát, és a bort felvizeztük. Igen, mielőtt nevetnél, hogy anya ne vegye észre... És figyelj: Nem is vette! : )

Csak a boroskólát árultam el neki. A többi nem köztudott.

Valamikor hajnalban feküdtünk le, és asszem mindenről beszéltünk már a végén, sőt a pusziról is. : ) Szóval ennyi. És reggel is jól voltam. Sőt, jobban!

Aznap még délután találkoztam Petrával, aki mit hozott? Citromos sört. Kb nincs benne alkohol, de azért jó volt. Két üveggel ittunk meg, de mégis jobban éreztem magam Petrával, mint általában szoktam. Síneken ültünk, és nevettünk, és meséltünk, és tényleg olyan furán jó volt. Ok nélkül jó.

Tegnap.

Nos nem tudom. Megint felhúzták az agyam, amúgy is labilis lelki állapotom meg padlót verdeste, hasam megint fájt, megint szarul voltam... Mindegy. Tettem a dolgom, és folyamatos cseszegetések közepette lementem Rékával. Beszélgettünk, meg ilyesmi, és tudom, ezen is túlzottan felakadtam, de.. Jaj mindegy, inkább le sem írom, mert azt hinnétek, hogy valami hisztis ... vagyok. Csak mostanában minden annyira kiéleződött körülöttem a piákra, hogy... Nemtudom. Ami eddig szinte tabu téma volt, a napokban az életem részévé vált. Az óta az este óta Vivivel, minden nap ittam. És nem keveset. És jól esik. És fura vagyok. Mintha nem lennék önmagam. És erről senki sem tud, csak az, AKIVEL ittam. Gáz.

Szóval tegnap délután átrohantam Vivihez, de csak egy órára, mert anya megbízott, hogy mosogassak el és társai mire hazaér. Sosem szoktam megcsinálni, de már aznap a bőgés szélén álltam, és vitatkozni végképp nem volt erőm. Átrohantam, mutatta, hogy vett két könyvet, azok is vöröspöttyösek stb. De most nem ez a lényeg.

Már akkor is, ott is ki voltam akadva. Az utóbbi napok után úgy éreztem minden annyira megváltozott körülöttem, hogy csak kapkodom a fejem. És a legfurább, hogy én is megváltoztam. Nem azt mondom, hogy ebbe az egész ivós dologba Vivit követtem, de amikor tőle hallottam vissza, hogy régen azt mondta Gergő, hogy nekem a személyiségemmel van a baj, és hogy Viviről hallotta már, hogy volt 'nem szomjas', rólam viszont semmit, és én sznob vagyok, ott lett elegem. És igen. Vivit követem, mert a legjobb barátnőm, és esküszöm olyan mint én, és ennek a kornak is el kell, hogy jöjjön az ideje, csak most olyan hirtelen volt, hogy pofán vágott. De belementem. És igen, nem bántam meg. Bírom, és jó. Csak nem gondoltam, hogy ez hozzánk ilyen hamar elér.

Szóval hazaértem, és kiborultam. Elkezdtem mosogatni, folyt a víz, a fele a ruhámra ömlött, és akkor elegem lett. Lecsúsztam a földre, elkezdtek potyogni a könnyeim, a habos kezemmel töröltem az arcom, és nem érdekelt. És sírtam akkor minden miatt, de... Ha úgy nézzük, oka még mindig nem volt. Még mindig szeretném arra fogni, hogy 'csak megjött'. De az van, hogy nem.

Csak jó ebben élni.

Aztán végül mindent megcsináltam, ahogy kellett. Egy év után kb végre elmosogattam. Aztán este anya megkérdezte, hogy megyek e vele és Pistivel a Verigába.

És igent mondtam.

És ott is megittam egy üveg sört, és Zubrovka almát, és valami Whisky-t és jól éreztem magam, és baromi nagyokat nevettem.

Gőzöm sincs mi van velem. Iszonyodom magamtól, és tetszik ez az 'új énem'.

Lényeg, hogy boldog legyek nem?
Hát olyankor mi vagyok?

Sznob?