A gondolataim pörögtek s a múlt szele teljes erővel csapott meg, előhozva a félig elfeledett emlékeket .Csak ordítottam ami fáj, ami olyan sok ideig bent lapult s vaskarmaival a szívem marcangolta.De most kiengedtem.De olyannak visítottam,hogy fáj aki ugyan úgy érzett.Rázúdítottam a világ gondjait s ez fájt. Láttam az arcát...a szemét böngésztem, ugyan az volt mind az enyémben...fájdalom és kísértés...a múlt kísértése.
A vaskarmok feltörtek s már nem a szívemet nyomták, jobb lett.Valaki tudta a legféltettebb titkaim de nem zavart.Egy olyan ember tudta aki a mindenem.
Azt nem tudom én neki a mindene, vagy csak egy része vagyok de amíg itt van nem érdekel.Csak,hogy öleljen át mikor sírok...mert nem bírom.
A nagylányok nem sírnak, de nekem szabad...hisz legbelül a kislányi naiv szívem dobog, hibásan de kattan-kattan egyet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése