Minden 'csak vicceltem' mögött van egy kis igazság, minden 'csak elgondolkoztam' -ban ott van egy kis kíváncsiság; minden 'nem tudom' mögött van egy kis tudás - és minden 'már nem érdekel' mögött van egy kis érzelem.
Valamiért minden egyes számról, amit meghallgatok a zenelejátszómon a Londoni utam jut eszembe, még odafelé, amikor forrón sütött a nap, világoszöld pázsitos rétek mellett haladtunk el, ment le a nap, én pedig több mint egy és fél órát csak bámultam kifelé. Tervem volt, hogy ha már úgyis olyan hosszú az a busz út, legalább lesz időm mindent átgondolni, tervezgetni, emlékezni. De akkor csak néztem kifelé, egyáltalán nem irányítottam a gondolataim, csak hagytam, épp amilyen szám következett, lassú a lassú után, eszembe jutott sok kis apróság, nevetések és sírások, élmények és felejteni valók. De annyira jól esett.Annyiszor lenne szükségem ilyesfajta pihenésre. Csak menni és menni, olyan helyek mellett, amik ennyire csodálatosak, és közben csak zenét hallgatni, tudatában lenni, hogy semmi dolgom, hogy most azt csinálom amit tennem kell, és mégis milyen jó érzés.
Úgy döntöttem most csak hagyom magam. Nem akarok semmilyenné válni, nem akarok senkire sem hasonlítani. Ha akarnék sem tudnék. Azt szeretném csinálni, ami jól esik. Azt felvenni, ami szerintem jól áll, kiállni az esőbe csak úgy, énekelni a réten, fotózkodni, ezernyi képet csinálni a nyárról, jól érezni magam a barátaimmal, vörös rúzst hordani és rengeteget sétálni meg Tárkányban hegyet mászni. Nevetni és zenét hallgatni, ordítani és szaladni, rajzolni és írni. Ennyit. Ezt akarom nyáron. Önmagam lenni úgy, hogy magamnak feleljek meg. Csak ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése