E mellett pedig már hivatalosan is 16 éves. Vén tyúk, hülye liba és se nem lány se nem nő még. Úgy képzeltem el, hogy a 16 valami nagy szám lesz az életemben, mint ahogy ezt gondoltam a 13-ról és ezt gondolom a 18-ról is. Pedig igazából semmi sem történt. A születésnapomra is akkor jöttem rá, hogy mindjárt itt van, amikor már hét közepe volt. Szombaton a lányokkal ünnepeltem meg, vasárnap pedig a párommal :3 még mindig milyen furcsán hangzik:D Tarthatnék összehasonlító elemzést, hogy mennyit változott az életem, a külsőm és a belsőm egy év alatt, de az elég hosszú bejegyzés lenne. A lényeg hogy már nem is vagyok olyan kis csitri, mint ahogy azt itthon még beállítják. Végül is bassza meg ez a 15. életévem, meg a 14. is, mert azt is gyűlöltem. A 16-ba igenis boldogan léptem be. Van egy párom, vannak igazán jó barátaim, akik észreveszik hogy az epres milka a kedvencem, és születésnapom alkalmából most van itthon négy tábla, mert mindenkitől azt kaptam, abba a suliba járok, amiről tavaly ilyenkor még csak ábrándoztam, jó osztályom van, boldog vagyok, a dédimamám hazaérkezett Ukrajnából, együtt a család, és minden sínen van.
Nem is tudom mit oszthatnék meg a nagyvilággal. Az mondjuk elég érdekes, és nagy probléma, hogy a boldogságom valahogy nehezebben közlöm itt le, mint azt amikor szomorú vagyok. A boldogságot csak akkor lehet értékelni, ha már volt igazán rossz élményed. Én pedig itt most hiába taglalnám ezt az érzést, biztos hogy lenne olyan, aki csak azt mondaná, hogy hát de ez a normális. Nem akarok sablon szövegeket, meg minden olyasmit írni, amitől olyan nagynak tűnne ez a bejegyzés.
Mikor tegnap reggel felébredtem nem éreztem különlegesnek azt a napot. Csak egy következő, egy újabb napsütéses tavaszi reggel, semmi túlgondolás. Felmentem facebook-ra, hogy megnézzem a drága párom esetleg üzent e nekem valamit, de még biztosan aludt. És akkor esett le és koppant nagyot odabent, hogy hopp, ma van a szülinapom, ugyanis kapásból 40 üzenet bombázott szét hogy boldog születésnapot. Nyögtem egyet, eldobtam a telefont, és bámultam a plafont. És akkor eszembe jutott, hogy pontosan egy évvel ez előtt mit csináltam ezen a napon. Azt hiszem péntekre esett a dolog, még suli volt, előző nap vágattam le a hajam, elég drasztikus változás volt, és már hétkor készen ugráltam az ágyamban, és énekeltem Alexis Jordan-től a Good Girl-t, ami fogalmam sincs miért maradt meg bennem, csak valami vidám kelést szerettem volna, és ezt nyomták a Viván. Aztán elmentem suliba, megdicsértek a fejem, néhányan felköszöntöttek (köztük Á, ami most így visszagondolva elég szánalmas... hm), aztán végigcsináltam a napot, majd délután Vivi, Enci és én elmentünk a Tulipba, akkor voltam ott először, és forró csokiztunk. Aztán elmentünk még a Mekibe, és utána fel Encihez egészen estig, ahol zenét hallgattunk és néztük a csillagokat az erkélyen a kanapén.Sosem gondoltam volna, hogy egy évvel később nemhogy nem frufruval, hanem hosszú vörös hajjal, nagy mosollyal az arcomon, öt barátnőmmel megyünk egy fagyizóba, sírva röhögünk, és minden második embert megállítunk a népkertben, hogy mégis, csináljon már rólunk egy képet:D Aztán a szülinapom napján pedig a párommal kettesben vagyunk és boldog vagyok. Valahogy így összegezve mégis nagy szám ez a 16. Fejlődök. Határozottan fejlődök.
Végül is a gátak és a korlátok azért vannak, hogy áthágjuk őket. Ha nem most élvezem az életet, akkor mikor fogom? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése