Mindezt szeretném, nincs különösebb oka, de talán inkább azért mert nincs rá ok, hogy miért ne.

Tudom, hogy nem sokáig volt az új kinézet, de valahogy nem tetszett annyira nem tudom miért.. most csináltam egy másikat, stílusra is, meg mindenféle módon más, és jó tavaszias lett, mert jön a tél. Ügyes vagyok :D
Na mindegy. Egyébként tegnap este még sétáltam egyet Gerivel, beszélgettünk ilyesmik. Már annyira hideg van, rendesen mint télen... És tegnap hiába szerettem volna itthon maradni a jó melegben, végül mégis kimentem. Nem azért mert kényszerítettek... Csak vannak emberek, akikkel még akkor is szeretnék együtt lenni, ha mindenkit kerülök. Szóval beszélgettünk, meg ilyesmik, aztán felmentem Vivihez, hogy megnézzük a Lány és a farkast, de a felénél elment a hang a DVD-n, és csak a zenét lehetett hallani, a beszédet nem. Szóval ez megint nem jött össze, megint halasztjuk, de mindegy is. Majd egyszer :) Helyette dumáltunk egy sort, mutatott egy számot, amiről most már mindig Párizs jut majd az eszembe, és mindig hatalmába kerít az az érzés, az a hangulat amit mesélt. Imádom hallgatni...
Most lesz majd ugye a névnapom, anyáéktól meg mamáméktól MP4-et kértem, mert a telefonomon nem tudok zenét hallgatni. Nem lehet rátenni számokat, nem lehet levenni számokat, nem jó a fülese, és gyorsan lemerül... Nekem viszont szükségem van a zenére... Úgyhogy azt szeretnék, de szerintem majd csak karácsonyra jön össze maximum... Mindegy. Lényeg, hogy minél hamarabb a kezemben tarthassam, mert annyi szám van, amit imádok, és alig tudok leszakadni róluk. Szükségem van egy ilyen bizgentyűre, szóval :D ha ők nem fognak nekem venni, akkor majd veszek én magamnak. Kell egy ilyen és kész.
Visszatérve Vivihez, olyan jó volt kicsit vele lenni. Megint beszélgettünk mindenféle apróságról, meg nevettünk, ott ültem a babzsákfotelében, betakarózva, sötétben, de... Olyan érzésem volt mint azon az estén, amikor hazajött Tomi, és a végén sírva kötöttem ki náluk az ágy tetején... És ez most nem rossz értelemben. Nem volt sírhatnékom, csak úgy éreztem magam mint akkor. Biztonságban. Nem tudom mitől, vagy mi elől, de az járt a fejemben, hogy nem akarok kilépni a hidegbe, hazajönni, és itthon mindenbe úgy visszatérni mint eddig. Pedig most szeretem az életem. Most boldog vagyok, mosolygok, jól érzem magam... De már nincs az az érzés, mint régen. Ez a családias. Ami ott megvolt.
Mindegy, nem tudom megfogalmazni. Egyszerűen jól éreztem magam, megnyugtató volt, jól esett, és feltöltött. Attól függetlenül, hogy olyan volt mint régen az a Tamásos hazajöveteléses este, nem volt elszomorító. Megnyugvást éreztem. Mint akkor. Mintha megint biztonságot találtam volna. Körülbelül. De nem bírom leírni. Fura érzés volt.
Péntekre ki kéne találni valamit, nem szeretnék itthon ülni. Bár csak a névnapom lesz, lehet hogy végül összehívom pár régi barátom, hogy beszélgessünk, meg mindenki mondja el az élményeit, mondjuk egy Mekizés, Teaházas, Tulip Caffe-s délután kereti között. :) Na majd...
ez még a jövő zenéje...

Most nézegettem, hogy írt e valaki kommentet esetleg valahová, és valaki kérdezte, hogy mi annak a lánynak a blogcíme, amit annyira imádok. Nos hát íme: Borcsa