Random

Most életemben tényleg csak úgy 'randomra' történnek a dolgok. Élvezem, elvagyok, élem a napokat, mosolygok, nem stresszelek, és boldog vagyok :)

Bár érdekes dolgok mindig történtek velem, de.. hát ugye tegnap csak úgy agyalgattam, hogy olyan jó lenne már beszélgetni végre normálisan valakivel, és eszembe jutott K.Gergő. Nem tudom miért, igazából... most valahogy kezdek párhuzamot érezni a 'Régi Gergőm' és az 'Új Gergőm' között. Furcsa. Mindkettőjüknek panaszkodtam, mindkettőjük megismert, mindkettőjük szeret/szeretett azt hiszem, és mindketten folyamatosan szívattuk egymást. Olyan ez az érzés, mintha visszakaptam volna a legjobb fiú barátomat, ugyanolyan keresztnévvel, csak tizenkettedikes korában, érettebben, és úgy hogy jobban értékel. De azért hiányzik az ő hülyesége. Meg a realizmusa, és... Nem tudom. Csak úgy egyben. Szerettem én őt :)
Szóval gondolkoztam, hogy ha Rékával lemegyek, akkor lehívhatnánk. Aztán beugrott, hogy péntek van... = Gergő völgybe megy. Szóval ez ugrott. De elképzeltem, ahogy piros pólóban lejön velünk, röhögünk, meg jól érezzük magunkat, beszélgetünk az új osztályról, meg a suliról. Mosolyogtam magamon egy sort :)
És mikor Rékával lementem, a parkolóban találkoztunk Gergővel. Nem hívtuk le, nem beszéltem vele már egy ideje, csak összefutottunk. És elkezdtünk dumálni a suliról, és mondta, hogy épp Ákoshoz tart, mert mennek a völgybe. Piros pólóban volt.
Elég hihetetlenül hangzik. Tegnap ilyen megérzéses napom, vagy gondolatteremtő pillanataim voltak. Este azon agyaltam, hogy hétfőn mindenképp szeretnék az új ruháimban menni. De ha ilyen meleg lesz, mint ezen a héten, akkor nem lehet. Elképzeltem, hogy hétfőn kicsit hidegebb lesz, néhány tócsa az úton, én pedig mosolyogva baktatok a Neumann felé az új ruháimban.
Ma megkérdeztem mamámat, hogy mit mondtak az időjárás jelentésben, és azt mondta, hogy valószínűleg hétfőtől esni fog. Kicsit meglepődtem. Na jó. Nagyon.
Egyébként, néha bevillan a fejembe Á arca. Nem tudom miért. Csak néha. De már nem gondolok rá annyit. Ki akarom verni a fejemből. Most már tényleg. Egyre jobban undorodom tőle. Tönkretesz mindent. Nagyon hülyén viselkedik. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle...

Hiányzik Vivi.

De nem az a Vivi, aki most. Hanem a régi. Az, akire mindig számíthattam, és az álmaink voltak a legnagyobb kincseink. Hiányzik az a sok nevetés, és élmény, a DGF, hiányzik a megértése, és az olyan itt alvások, amikor csak beöltöztünk hülyén, meg ki kivel mikor hol mitcsinál-t játszottunk. Hiányzik ez az egész.
Szeretem őt tényleg, de azt hiszem eltávolodtam tőle. És őszinte leszek, amikor csak eszembe jut, összeszorul a szívem. Én elfogadom őt így is. Hiányzik az, amikor még a barátokat tartotta a legfontosabbnak, nem a népszerűséget. Hiányzik az imádata és őrülete a színház iránt, hiányzik a lelkesedése, hiányzik az IGAZ mosolya, hiányzik a valódi Vivi, nem az, akinek most mutatja magát. Hiányzik sok nyávogásunk a fiúk miatt, hiányzik az őszinte beszélgetésünk...
Nem akarok az útjába állni, vagy meggátolni azokban a dolgokban, amiket Ő most kitalált. Nem akarom, hogy ne a saját hibáiból tanuljon, nem akarom visszarángatni. Semmit. Csak szeretném, ha az új életében én is kaphatnék némi mellékszerepet. Mert én megértem, hogy most nagy célok vannak, új környezet, ott van a beilleszkedés... És ott vannak a fiúk........ Csak... Az hiányzik, hogy egyszer, csak úgy, ő csöngessen fel, és ha lemegyek megöleljen, és hogy együtt bőgjünk az ágyon, hogy énekeljünk, hogy vásároljunk a Tescoban... Az a Vivi, akivel a múltkor beszéltem telefonon valami teljesen más volt. Vártam rá este kilencig. Hogy felhívjon. Hogy nem jön össze a találkozó. Vagy, hogy felcsöngessen. Nem mentem sehová, csak rá vártam, úgy ahogy indultunk volna. Egy csomó dolgot akartam intézni végre a városban, meg megbeszélni vele az első napot, meg... nem tudom. Csak vártam, hogy kapjak egy kicsit a régebbi időkből is, mert most minden tök új. És nem keresett. Egész este. Nem telefonált, nem csöngetett, nem érdekeltem.

Rendben.

Én nem foglak gátolni Vivi. Nem akarlak megfosztani a népszerűségedtől, a barátaidtól meg az idődtől...
Csak szeretnélek emlékeztetni, hogy van valaki, akinek hiányzol.
És nem az hiányzik, akivé válni akarsz, hanem az aki valóban vagy, vagy voltál.
Csak ennyi.