Egy hét két nap...

 

Wáááá tejóóééég!

Na hát ma... hát ma jó napom volt. Nagyon jó napom. Nemcsak azért, mert két hét és két nap után végre láttam. Nem... Nemcsak ennyi miatt. Soha nem hittem, hogy egyszer még hálás leszek a Támopért... o.o

Ma kivételesen délelőtt volt egy ilyen sportverseny, mint lezárás, vagy nemtudom már... De nem is ez a lényeg. Nem akarok ömlengeni, mert nem tudom kik olvassák a blogom, és biztos, hogy hányásrohamot kapnának az érzéseimtől, de akkor is leírom, és elmondom. Röviden, tömören, de én belül ha ezt elolvasom mindig tudni fogom milyen érzés volt, és nem felejtem el : )

• Beszélgettünk.
• Majdnem párok lettünk
• Nevettünk
• Rám mosolygott nem is egyszer
• Rengetegszer a szemembe nézett
• Együtt voltunk kötélhúzásnál
• Hazafelé megkérdezte, hogy már megyünk is haza?
• És.... hozzáértem *-*

 

Ennyi. Miért vagyok boldog? Hát ha ezekből most nem szűrsz le semmit, akkor még életedben nem voltál szerelmes.. : D

Na. Mondom nem fogok ömlengeni. Itt nem. Majd személyesen a barátaimnak, ismerőseimnek, idegeneknek, autósoknak, és embereknek akik szembejönnek velem az utcán. Mert boldog vagyok : )) Megint boldog. Tádá.

És pont. Ma ennyi volt. Ennyi volt, amit érdemes lenne leírni ide. De ez nekem bőven elég *-*