Péntek van, péntek van...

Pontosan egy hét múlva lesz az utolsó napom általános iskolásként.

Hogy ez most nálam mit is takarhat, az igazán nagy kérdés. Azt hiszem a legjobb szó, hogy: mindent. Mármint, persze várom nagyon, de már nem vagyok benne annyira biztos, hogy boldog leszek, ha elmegyek innen. Végül is annyi minden történt, és annyira a szokásommá vált. Oké, lehet, hogy most sem leszek sokkal messzebb onnan, sőt tulajdonképpen a szomszédba fogok járni, de mégsem lesz ugyanaz. Sőt, miazhogy?! Teljesen más lesz. És eddig az volt bennem, hogy istenem csak tartanánk már ott, de... Ez inkább azért van, mert ott van a  nyári szünet. Már csak a jövő hét!! De a másik oldalon meg az is ott van, hogy utána már pá-pá osztály. Vagyis akikkel talán több időt töltöttem, mint a családommal, és akikkel nap mint nap találkoztam, mint egy második családdal, most lehet hogy többé nem találkozunk. És akármennyire is voltak pillanatok, amikor legszívesebben megfojtottam volna őket, vagy menekültem volna, azért borzasztóan fog ez hiányozni. De akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom a jövő évet. Mert de. Nagyon várom. Egyre jobban. De egyre jobban akarok maradni is. Furcsa most.

Ma meg ugye próbáltuk a búcsúórát, és igen, most jól éreztem magam. : ) Ez volt az első próba, hogy mosolyogtam, és őszintén nevettem. Mert igen, vicces volt, és mert igen, azért a legtöbben próbálták komolyan venni. Jól esett, hogy egy picit odafigyeltek a munkánkra.

Aztán ugye össze kell dobni a prezinket, és nézegettük a képeket, és ahogy láttam, hogy az osztály körbeállja a laptopot, és együtt nevettünk a képeken, meg hogy mindenki mennyire megváltozott, olyan furcsa érzés töltött el. Mondhatnám, hogy a halál érzése. Vagy egy régen várt halálé. Mint valami megnyugvás. És igen, ez morbid hasonlat volt, de mégis. Szóval úgy igazán elkapott a dolog, hogy vége. Hogy már tényleg csak egy hét. De a várakozás is eltöltött, és mégis ott volt, hogy kerek ez az egész, most kezd igazán bezárulni a kör, amit elsőben elkezdtünk, kezdtem átlátni ezt a nyolc évet, úgy mindennel együtt, és hogy... Boldogan válunk el. Mosolyogva, és igen könnyekkel, de nem szomorúan, hogy milyen rossz volt, hanem örömkönnyekkel, hogy milyen jó csapat voltunk. Mert csapat voltunk. Egy nagy családi csapat :')

Na kezd kicsit ömlengőssé válni a dolog, nem fajulok el : D A lényeg, hogy hiányozni fog ez az egész. A megszokottság, az utolsó ügyeletünk lesz a jövőhéten, az utolsó hétfőnk, keddünk, szerdánk, csütörtökünk és péntekünk osztálytársakként és általános iskolásokként, és lesz a bolondballagás, és a búcsúóra... És igen. Szombaton ballagás. Szombaton elmegyek. És soha többé nem tudok majd úgy visszamenni, hogy én itt tag vagyok.

Csak úgy, hogy voltam.

*És 20-21-én lesz az osztálykirándulás : )