Egész nap az járt a fejemben, hogy ó, ma más lesz, ó ma jó lesz... Egy nagy frászt. Megint csalódtam. Mint mindig, csak a gond ott van, hogy a kis csalódásokból lesznek a nagy problémák. Ez olyan, mint a sok kicsi sokra megy.
Esküszöm én embert így még nem láttam megváltozni. Oké, Tomi sem volt kispályás amikor hazajött Németből, de ez már egyenesen ijesztő. Egyik pillanatról a másikra átfordult abba a végletbe, amit sosem tudtam volna elképzelni róla. És nem, most nem Tomiról beszélek....
Igen, róla...
Iszik, taperol, beszólogat, kibeszél, leszólít, kiröhög, cigizik... És ennek lehet, hogy a fele csak pletyka, de még a másik fele is ijesztően az ellentéte annak, mint akibe régen beleszerettem.
És a gond ott van, hogy nem az idegesít, amilyen lett, hanem az, hogy nem tudom mitől. Mármint, az ilyen változásoknak mindig oka van. És nem tudom, hogy hogy segíthetnék, mert azt hiszem baj van, vagyis... Nem még ebben sem vagyok biztos. Sőt vele kapcsolatban semmiben sem vagyok biztos. De, hogy nem ilyen volt, az egyszer tuti.
Nem akarom megváltoztatni, eszembe nem jutna, csak egyszerűen ide-oda kapkodom a fejem, hogy istenem mi lett ebből az emberből... És nem győzöm hallgatni a furábbnál furább sztorikat róla, miszerint mindenkinek olyanokat ír, hogy bejössz, aztán meg egy ideig beszélnek, végül meg leszarja.
De a másik dolog, ami közvetlenül ebből következik...
Biztos, hogy én egy ilyen fiúért akarom törni magam? Pontosabban, megéri ez nekem valahol?
És erre most rávágnám, hogy: IGEN! Nanáhogy!
De azvan, hogy nem. Nem érné meg. Mert hiszek benne, hogy vannak nála jobbak, és lesznek nála jobbak, akik még szeretni is fognak, és nem használnak ki mindenkit.
Egyszerűen hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése