Sok tócsa, kevés ember.

"Csak bámultam az ablakon, hagyva hogy csupasz hátamat bámulja. Azt hiszem hatásosan alakítottam a közönyöst, mivel pár perc múlva végleg feladott minden próbálkozást. Nem kérdezett, még csak nem is mosolygott rám. Az volt életem leghosszabbnak tűnő utazása pedig nem tartott tovább 10 percnél. Leszálltam a buszról, azt hiszem sejtette, hogy valami nincs rendben köztünk, mert nem állt meg, nem nem nézett hátra és nem köszönt el. Akkor igazából úgy é éreztem, hogy az egész már nem is számít. Én döntöttem így. Nem akarok csupán a barátja lenni. Ezt választottam. De most itthon az üres szobában döbbentem rá, hogy mi az amit valójában akarok. Csak hallani akarom a nevem az ő szájából és látni mosolyogni. Ha azt megtehetem azt hiszem túlélem. Még egy darabig túlélem."

megint esik... még mindig esik, egész éjszaka esett... ezt onnan tudom, hogy egy percet sem aludtam. megint... már több mint egy hete nem tudok aludni, vagy ha igen, akkor rémálmaim vannak. borzasztó fáradt vagyok. és még olyan messze van a nyári szünet, hogy hajj. : |

komolyan most olyan dühöt és gyűlöletet érzek minden iránt. fogalmam sincs mi van velem. borzasztó ingerült vagyok, és mindenkit megbántok, pedig nem szándékos. gyűlölöm a sulit, legszívesebben elköltöznék, és nem akarok találkozni senkivel. ezt minek nevezik? én nem nagyon találok rá jó szót...

kicsit most kezd minden az agyamra menni. jó lenne már itt hagyni ezt az egészet és elmenekülni. mondjuk két hónapra. akkor boldogabb lennék...

*egy kicsit.